Az Északi Járműjavítóba költözik a Közlekedési Múzeum
sebesp 2017.12.15.
Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító területén az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum – értesült a Magyar Idők.

A kormány szerdai döntése értelmében az előzetes tervekben szereplő mintegy 30 ezer négyzetméteres múzeumi épületkomplexumban helyezik el a múzeum nagy járműveit. Az összesen héthektáros területen új restaurációs és raktározási központ, dokumentumtár, szabadtéri kiállítás is helyet kaphat. Úgy tudjuk, hogy a kötött pályás kapcsolattal is rendelkező új múzeumi központ lehet majd a nosztalgiajáratok végállomása is.

A 2009-ben bezárt, azóta üresen álló Északi Járműjavító a hazai vasúti jármű- és mozdonygyártás, -javítás fellegvára volt. A múzeum fő épülete az úgynevezett Dízelcsarnokban kap helyet, amely nemcsak a Kőbányai úthoz esik közel, de a Könyves Kálmán körút és az 1-es villamos felől is könnyen megközelíthető lesz a projekt részeként tervezett új köztéren és bejáraton át. A múzeum tervezése a kormánydöntés nyomán jövő év elejétől megkezdődik. A szomszédos, úgynevezett Eiffel-csarnokban a Magyar Állami Operaház fejlesztése valósul meg, ezáltal új kulturális negyeddé formálják az elhanyagolt X. kerületi ipari zónát.

A mostani döntés előzménye, hogy a Liget Budapest projekt koncepcióját május 17-én felülvizsgálták. A kormány döntött: a Közlekedési Múzeum fő kiállítóhelye nem a Városligetben, hanem új helyszínen, nagyobb területen, a közlekedési gyűjtemény teljes spektrumú bemutatását lehetővé tevő környezetben valósulhat meg.

Forras: Magyaridők.hu

Címkék: Budapest, Közlekedési Múzeum