Erre a fordulatra nem számítottunk a Radetzky-laktanya ügyében
donkanyar 2016.06.24.
A főváros kormányhivatalának I. kerületi szerve arra kötelezte a Radetzky-laktanya tulajdonosát, hogy az év végéig állítsa helyre az épület eredeti állapotát – olvasható Lázár János válaszában a parlament honlapján, amelyet Fodor Gábor független országgyűlési képviselő kérdésére adott.

Fodor Gábor arra volt kíváncsi, hogy mi lesz a sorsa a laktanyának, amelynek bontását megkezdték, majd leállították. Erre válaszolva a Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett arra, hogy a Bem téren álló Radetzky-laktanya építési-bontási engedélyét a fővárosi kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hatósága visszavonta. “A kormányhivatal megállapította, hogy az engedély megadásának nem lett volna helye, de az építtető még az engedélyben foglalt feltételeket sem teljesítette, ezért a kivitelezés megkezdése sem volt jogszerű” – tette hozzá. A kormányhivatal döntése alapján a beruházás jogerős és végrehajtható engedéllyel nem rendelkezik, a folyamatban lévő bontási és építési munkákat azonnali hatállyal le kell állítani. Ez nem akadálya az állagmegóvási és az eredeti állapot helyreállítására irányuló munkák elvégzésének – hangsúlyozta. Korábban több internetes portál is beszámolt arról, hogy a kormányhivatal honlapján közleményben megjelent: nem adták meg a volt Radetzky-laktanya épületeinek építési-bontási engedélyét, mivel az erről szóló határozatot “jogszabálysértő eljárás nyomán adta ki” a hivatal építési és örökségvédelmi hatóságának jogelődje, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Közép-magyarországi Irodája (KÖH) 2010 májusában. Ismertették: a csütörtöki határozat indoklása szerint az épület a 2010-es építési-bontási engedély kiadásakor már három éve ideiglenes műemléki védelem alatt állt, mivel 2007-ben a KÖH megindította az épület egyedi műemléki védetté nyilvánítását. Ezért az akkor hatályos törvények szerint a KÖH-nek a bontási engedély kiadásakor a műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kellett volna alkalmaznia. A kormányhivatal így másodfokon megállapította, hogy a kérelmezett bontási-építési tevékenység nem felel meg a kulturális örökség védelméről szóló törvénynek. A kormányhivatal azt is megállapította, hogy a bontási-építési engedély nemcsak az egyedi műemléki védelem céljával ellentétes, hanem “a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló UNESCO-egyezményben rögzített célokkal is, azok megvalósítását jelentős mértékben korlátozza, illetve akadályozza, tehát jogszabálysértő”. A HB Reavis csoport az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Bem Palace projektet áprilisban vásárolták az Európa Ingatlanbefektetési Alaptól. Az eladó hatályos építési engedélye alapján 2012 szeptembere óta végezte a kivitelezési és bontási munkálatokat. A Bem József tér 3. szám alatti épületet, egy 1840-ben épült klasszicista stílusú élelemraktárat 1897-ben építették át Benedicty József tervei alapján kaszárnyává, ekkor kapta a Radetzky-laktanya nevet. A rendszerváltás után az MDF székházaként működött.

(MTI)

Címkék: bem palace, Bem tér, hb reavis, Radetzky-laktanya