Hét métert nőhet Budapest főrondasága
donkanyar 2016.12.21.
Új információk jelentek meg a jelenleg elhagyottan álló egykori SZOT-szálló felújításáról: a Rózsadomb Panoráma Project tervei szerint a jövőben az épület akár hét méterrel magasabb lehet a jelenleginél,a tervek szerint bővítik a körülötte lévő zöldfelületet, és a mélygarázs is nagyobb lesz.

A budai oldal látképét most még nem túl szerencsésen meghatározó szellemépület helyén felhúzott emeletes ház, a Rózsadomb Panoráma Project, tervei szerint akár hét méterrel magasabb lehet a jelenleginél, továbbá a mélygarázst, azaz a parkolóhelyet is megnagyobbítják majd − írja a Magyar Nemzet

A lap szerint bővítik majd a zöldfelületet is, az emeletek száma és az összbeépítettség viszont csökkenni fog. A Pest megyei kormányhivatal 2005-ös határozata szerint nem kell környezeti hatásvizsgálatot végezni ahhoz, hogy átépítsék. Ugyanakkor a beruházónak ügyelnie kell a természeti értékekre.

Az ingatlan jelenleg a CIB Bank tulajdonában van, de év végéig megvásárolhatja a Wáberer György vállalkozó, miniszterelnöki megbízott tulajdonában álló Rózsadomb Panoráma Kft.

Az egykori szakszervezeti üdülőt 1971-ben adták át, de gyakorlatilag a rendszerváltás pillanatában bezárt, mert exkluzív elhelyezkedése ellenére elsősorban a baráti kelet-európai szakszervezeti csereturizmus igényire volt kialakítva. Hányatott sorsa révén így már több, mint húsz éve éktelenkedik a Margit-szigettel szemközti meredek hegyoldalon.

forrás Magyar Nemzet

legutolsó cikkünk a témában: //tervlap.hu/
 

Címkék: beruházás, Budapest, építészet, parkolóház, szellemhotel, SZOT-hote