Ilyen volt a XXI. Nemzetközi Építészkongresszus
Timon 2024.03.11.

A XXI. Nemzetközi Építészkongresszust az Értékalapú építészet témakörében a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Dr. Koltai Lajos Sportközpontjában rendezték meg 2024. március 8-án. A vitaindító előadást Ulf Meyer, a Berlini Egyetem építészetkritikus professzora tartotta. Az eseményen 650-en vettek részt. 

Először Csanády Pál, a Metszet folyóirat főszerkesztője üdvözölte a megjelenteket. Megköszönte a támogatók közreműködését, kiemelve a főszponzort, a Saint Gobain céget. Hangsúlyozta: a kongresszusnak már olyan híre van az építészeti világban, hogy voltak olyan résztvevők, akik Bangladesből, vagy a Fülöp-szigetekről utaztak 30 órát, hogy el tudjanak jönni a kongresszusra. Csehországból és Japánból jelentős számú csoport érkezett.

Varga Dániel, a campus főigazgatója mint házigazda köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Rögzítette, hogy egy sporteseményhez hasonlóan az I. félidő telt el a 2023. augusztusi átadás óta. Most következik a II. félidő, amikor már látni fogjuk az itt tanuló sportolók elért kiváló eredményeit.

Lánszki Regő építészeti államtitkár rövid tájékoztatást adott az eltelt esztendő legfontosabb történéseiről. A mennyiségi építés minőségire változott – hangsúlyozta. Ennek példái az elfogadott építészeti törvény és további 38 végrehajtási rendelet, amelyek megalkotása folyamatban van, az OTÉK és a Balatoni Szabályozási Terv kidolgozása, a főépítészi rendszer kiterjesztése minden településre. A MÉSZ, az MMA és más szervezetek együttműködési megállapodást írtak alá. A szakmai kulturális életből kiemelte a Magyar Építészet Napját, a Kós Károly életműdíjat, a Magyar Építészeti Múzeum és Központ létrehozásának előkészítését. Az Ötpacsirta utcai MÉSZ-székházzal kapcsolatban határozott álláspontja van, de kész az egyeztetésre. Az építészeti képzés felülvizsgálata rendkívül fontos feladat. Végül, de nem utolsósorban az Építészetpolitikai dokumentum összeállítását el kell végezni.

Regina Gonthier, az UIA, az Építészek Nemzetközi Szövetségének elnöke on-line jelentkezett be. Az épületek jelentik az energiafelhasználás 40%-át. Davosban az idén lezajlott Világkonferencia javaslatait ajánlotta a kongresszus résztvevői figyelmébe.

Jerzy Grochulski, az UIA II. régió elnöke, az UIA alelnöke a rendezvényt az építészet legfontosabb eseményeként értékelte. Az UIA két bizottsága is dolgozik a fenntarthatóság témakörén és az építészeti oktatás minőségének felülvizsgálatán. A Cseh Köztársaságban az elmúlt napon földrengés volt, ez is jelzi, hogy mindig készen kell állnunk az eseményekre való gyors reagálásra.

Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke összefoglalta, mennyi építészeti rendezvényt szervezett a MÉSZ az elmúlt évben is: előadásokat, kiállításokat, épületbejárásokat stb. A MÉSZ-székház megtartásához minden magyar építész közreműködését kérte.

Daniel Domini, a Saint Gobain Hungária Kft. ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a Saint Gobain a legrégebben működő építőanyag-ipari vállalat, amit Jean-Baptiste Colbert alapított XIV. Lajos Napkirály uralkodása idején 1665-ben, 359 évvel ezelőtt. A cég arra törekszik, hogy alacsony karbonkibocsátású épületekhez nyújtson kiváló építőanyagokat.

Ulf Meyer, a Berlini Egyetem építészetkritikus professzora kiemelte, főtámogatónk egy szentről van elnevezve: Saint Gobain. A cég 2019-ben 68 országban volt jelen 171 ezernél is több alkalmazottal. Hat projektet elemzett a téma kifejtésére.

  • Seattle városban egy cég központja egymáshoz kapcsolódó, gömb alakú üvegházakból áll. A gömbökben 22°C uralkodik, a buja növényzet örömére. A flóra mellett a fauna is gazdag: különböző fajtájú kutyák garmadája nyüzsög környezetében.    
  • Düsseldorfban a Kö-Bogen épület masztaba formájú, oblongum alakú épület két átriummal, tetején sövénysorokkal. Belsejében egyre szélesedő lépcsősor vezet a kinti teraszhoz.
  • Amszterdamban a Booking.com székház annyira otthonos, hogy a dolgozók a nap végén nem is igazán akarnak hazamenni. A ház a külsőben csillogó üvegfelülettel jelenik meg, a belső átriumban faburkolatú, összekötő gyalogos híddal.
  • Szingapúrban a Capita Spring nevű tornyok az 1980-as évekből vonzó megjelenésű, de hatalmas energiaigényű épületek. A homlokzatokon a szilvamag alakú nyílásokat hajlékony vonalak keretezik, a nyílásokban növényzet díszlik. (Az idők jele. Metszet 2024/1 18–23. old.)
  • Bécsben vasbetonvázas épület emelkedik a Westbahnhof környékén. Az egyes cellák eltérő megjelenésűek.  
  • Berlinben a Kaufhof nevű keletnémet, szocialista áruház megjelenését szerkezeti átalakításokkal modernizálták, mind a négy oldalon bevágásokkal tették mozgalmassá, pixelszerűvé. Az ablak nélküli tereket sarokablakokkal gazdagították.

A szünet után Martin Rein-Cano (Berlin) előadása következett. Høje-Taastrup Koppenhága közelében fekvő kisváros. Az önkormányzat ötletpályázatot hirdetett a belváros nagyobb területének hasznosítására, amelyet a Topotek 1 nyert meg.  A városon átvezető zöld folyosó az értékteremtő építészet szép példája. Ezen kívül más projekteket is vetített, például a Frankfurt közelében fekvő Offenbach-ban készült közteret. A városban igen magas a bevándorlók aránya, és ez a projekt a közös, új identitásuk kialakításában segít. Egy milánói projekt keretén belül 3 hétre installációt állítottak fel a piazzán, amelyre elvihető facsemetéket helyeztek. A lépcsős elrendezésű építmény ücsörgésre is kiváló.

Yuko Nagayama (Tokio) japán építész a kongresszus leginvenciózusabb előadását tartotta. Először a 2020. évi Dubaji Expo japán pavilonját vetítette, amely háromszög alaprajzú épület, homlokzatát pedig rácsvázra függesztett háromszögű, fehér vitorlák alkotják. Másik épülete a 2025. évi Oszakai Expo Nők pavilonja lesz, amely az előző pavilon részbeni újrafelhasználását teszi lehetővé, hosszanti téglalap alakú elrendezéssel. A Panasonic Group gyermekies megjelenésű pavilonja három domborulattal emelkedik fel, lent három bejárati nyílással. A homlokzati elemek az előzőekhez képest itt eltérő megjelenésűek, más tartószerkezeti rendszerrel. A Jinspark szemüvegüzletet pékséggel egészítették ki. A négyszögű ház előtt kis, háromszögű park vezet az épülethez. Az épület teteje kétszeresen hajlított torzfelület. Az emeleti teraszhoz belül egyre szélesedő lépcső tartozik. A jövő kapuja nevű kiállítási pavilont Dubajban nehéz volt megtervezni, mivel az építés előtt azon a helyen csupán üres sivatag ásítozott, így nem lehetett a környezethez alkalmazkodni. Az előkészítésben ezért a körülményeket vizsgálta. Dubajban az évi átlagos csapadékmennyiség 78 milliméter. Ezzel szemben Japánban 2016-ban 1668 milliméter eső hullott. Más a lakosság korfája is. Japánban egyenletes mind a nők, mind a férfiak számaránya. Dubajban a lakosság rendkívül fiatal és különösen magas a fiatal férfiak számaránya. A Kabukicho torony Tokió szórakoztatónegyedében épült. Ezért az építész úgy döntött, hogy a magasháznak nem a tekintélyt vagy a hatalmat kell kifejeznie, hanem a szórakoztatást kell szolgálnia. A felhőkarcoló megjelenését szökőkút formájúra tervezte meg. A felfelé törekvő építészeti sávok sora középtájon megszakad és a szökőkút habja gyöngyözését mutatja, Felette kékes színbe játszó, íves lezárású homlokzati nyílások töltik ki a felületet, a nedvesség érzetét nyújtva, lent pedig íves pólyák egymásra harapva fél motívum eltolódással kapcsolódnak. (Kabukochi torony. Szökőkút. Metszet 2024/1 30–33. old.) Utolsóként egy membrán tetejű házat vetített. Tokió belvárosában igen keskeny telekre épült a háromszintes lakóház. A földszinten található a privát szféra. Egy félkörös nyílás csatolja a felső szinthez, amely a közösségi elfoglaltságok területe. Itt helyezkedik el az íves belső lépcső. A homlokzaton, a földszinten aszimmetrikusan ajtó, az emeleten négyzetes ablak töri át a falfelületet. A tető széles, áttetsző, íves műanyag panelekből áll, ferde elhelyezésben. Ezeken át a belső tér szűrt fényt kap, naplementekor enyhe vörös pírral.

Ebéd után Matija Bevk fiatal szlovén építész következett. Wiener Neustadt, Bécsújhely, Kazamaták és Új Galéria. Matija Bevk és Vasa J. Perovic ljubljanai építészek projektje 2019-ben elnyerte a közép-európai épületek elismerésére alapított Piranesi-díjat, 2022-ben pedig a régió Plecnik-díját. Enyhe lejtő vezet az üvegfelületű bejárati csíkhoz. Az előcsarnok rész után négy félköríves boltozattal fedett kazamaták helyezkednek el. Az új galéria csatlakozik öt széles áthidaló gerendával, melyek egyben a bevilágítást is szolgáltatják. – Ljubljanai iszlám kulturális központ és mecset. Mellette magas, karcsú, hengeres minaret, kúpos lefedéssel. – Prágai koncertterem terve tervpályázaton 3. díjat nyert: háromszintes, masztaba alakú tömeg. – A Nemzeti és Egyetemi Könyvtárat Plecnik 1930-ban tervezte. A fejlesztése volt az újabb cél. – Emona római város ásatási romok között olvasótermeket létesítettek. – Régi családi ház áttervezése. A megbízó értően együttműködött a tervezővel. Helyiségeket nagy vasbeton áthidalókkal összenyitottak. A régi vörös és zöld falfestést megtartották.

Tomohiko Yamanashi japán építész elsőként a W350 fa magasházat mutatta be: 350 méter magas épület, cső a csőben szerkezeti elv szerint. Ez biztosítja az épület merevségét. Az ácskötések speciális japán kapcsolóelemek. (W350 fa magasház. Metszet 2024/1 42–47 old.) – Hoki Múzeum: Téglányalakú, vékonyfalú beton csövekben a falra függesztett képek a minél jobb megtekintést szolgálják. A képek a japán realista festészet példányai. Egymás fölött négy csőalagút kanyarog. – NB Oszaki épület. Emberbaráti, altruista épület. A Sony cég 30 emeletes székháza.  – Toho Zeneiskola. Két szinten az épületkubusok egymás fölött eltoltan sorolódnak, ezáltal a campus elemei felülről jó megvilágítást kaphatnak, és jól átszellőznek. Az építészeti értékek lehetnek felhasználói, társadalmi és gazdasági értékek egyaránt. 

A délutáni kávészünetben Timon Kálmán Gyémántdiplomás építészmérnök, a Budapesti Építészkamara tiszteletbeli tagja a magyar mecénások és kiváló szellemi alkotók tevékenységének elismerésére 2009-ben alapított Sivatagi Kőrózsa díjat nyújtotta át Istvánfi Gyula professzor emeritus építészmérnöknek, aki ezt az ókori és középkori építészeti emlékek elméleti rekonstrukcióiért érdemelte ki, amit remek akvarelljeivel tett átélhetővé. A zöld plüss tartóba helyezett sárga kartonpapírra nyomott oklevelet felolvasás után, és a díszdobozba zárt sivatagi kőrózsát a díj alapítója átadta a díjazottnak, majd Timon Kinga, Timon Kálmán leánya, a Sivatagi Kőrózsa díj kuratóriumának titkára ismertette a díj indoklását.

Az utolsó előadást Kádár Mihály, a Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft. (TSPC Group) ügyvezető igazgatója tartotta a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Dr. Koltai Lajos Sportközpont tervezési és kivitelezési részleteiről. A komplexum a következő részekből áll: a BAH-csomópont mellett 8 futópályás sportpálya, mentőállomás, a másik oldalon gyakorló sportpálya, parkoló, két teniszpálya, a kettő között a Sportcsarnok. Bejárat a Csörsz utca felől, felvonulási tér, előcsarnok, multifunkcionális nagyterem 1600 főre, ami lesüllyesztett pinceszinten csatlakozik 10 db nagy fesztávú rácsostartó áthidalóval, öt kiemelkedő résszel és négy mély bevágással, ahol a fény megvilágítja a belső teret. A szűk területre a zsúfolt programot szinte csak cipőkanállal lehetett bepréselni. De az eredmény igazolja, hogy sikerült. (Helyszíni gyakorlat. Metszet 2024/1 48–53.old.) Az előadások után a résztvevők több csoportban, magyar és angol nyelvű vezetéssel megtekintették a Sportközpontot.

A külföldi előadók projektmagyarázatai alapján szerzett tapasztalatokra hivatkozva a résztvevők a kongresszust rendkívül sikeresnek értékelték, és bizalommal várják a következő rendezvényt.

Summary of the 21st International Architectural Convention

The 21st International Architectural Convention was arranged in Budapest at the Sports Centre of Hungarian University of Sports Science on 8th March 2024. The convention was organized by the Publishing House Artifex and the Association of Hungarian Architects. This year’s topic was Value Based Architecture. The chair of the convention was Ulf Meyer, architectural critic of TU Berlin. Lecturers were Martin Rein-Cano (Berlin), Yuko Nagayama (Tokyo), Matija Bevk (Ljubljana), Tomohiko Yamanashi (Tokyo), amd Mihály Kádár (Budapest).

Architect professor emeritus Gyula Istvánfi won the Desert Stonerose Prize presented by Architect Kálmán Timon, the founder of the prize. Gyula Istvánfi has created theoretical reconstruction of ancient and medieval relics. 

The convention was profitable and succesful. The participants are looking forward to next year’s programme.

Címkék: Nemzetközi Építészkongresszus