Kevés építőipari beruházás indult 2023-ban
EBI Építésaktivitási Jelentés 2023. 4. negyedév
buildecon 2024.02.27.

Az utolsó negyedévben sem sikerült javítania a hazai építőipari szektornak, az előző negyedévekhez képest csökkent a megkezdett kivitelezések összértéke. Így összességében alacsony számokat hozott 2023 – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdés mutatója tavaly nem érte el a 2500 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy a szektorban 2021-hez és 2022-höz képest 19 és 34%-kal csökkent az építési fázisba lépő projektek összértéke, a 2023-as Aktivitás-Kezdés nagyjából a 2019-es év szintjével egyezett meg. 

Ha azonban változatlan árakon nézzük a csökkenés mértékét, az még jelentősebb, 2021-2022-höz képest 43-44%-os. Változatlan árakon nézve utoljára 2015-ben volt a 2023-nál alacsonyabb az Aktivitás-Kezdés értéke, de még a 2013-2014-es is meghaladta a tavalyit. 

Visszaestek a magasépítések

A tavalyi negyedik negyedév a magasépítések esetében is visszaesést hozott, 2016 óta nem produkált még folyóárakon sem ilyen alacsony negyedéves Aktivitás-Kezdést a szektort, mint az október-decemberi időszakban. Így pedig az első 9 hónap alacsonyabb számain sem sikerült javítani, az egész évet nézve kevesebb, mint 1750 milliárd forint értékben kezdődtek meg magasépítési kivitelezések, ami 2021-hez képest 19, míg 2022-höz képest 23%-os csökkenést jelentett. Változatlan árakon nézve azonban a 2023-as év Aktivitás-Kezdés mutatója 44, illetve 34%-kal maradt el az előző két évitől, utoljára 2015-ben volt alacsonyabb a tavalyinál.

A magasépítéseken belül a társasházi lakásépítések és a nem-lakáscélú magasépítések esetében is csökkent az Aktivitás-Kezdés. A negyedik negyedévben utóbbiak esetében nagyon drasztikus volt az elmaradás az előző éveket jellemző negyedéves számoktól. A kivitelezési fázisba lépő nem-lakáscélú magasépítések értéke folyóárakon utoljára 2016-ban volt ennél alacsonyabb egy negyedév alatt. Az egész évet nézve a nem-lakáscélú magasépítések Aktivitás-Kezdés mutatója 17, illetve 22,5%-kal csökkent a 2021-es és 2022-es szinthez képest. Az árak változását kiszűrve pedig még nagyobb az elmaradás, a változatlan áras Aktivitás-Kezdés szintje 2023-ban 42 és 33%volt alacsonyabb az előző két évhez képest, 2015-ben produkált csak kisebb számokat a szektor. 

2023 utolsó negyedévében az elindult legnagyobb magasépítési projektek közé tartozott több logisztikai és raktár beruházás, mint a HelloParks Páty PT3 logisztikai csarnoka, a Elektromotor-alkatrész gyártó üzemének I-II üteme Miskolcon, a ZF Chassis Modules Hungary gépjármű összeszerelő üzeme Kecskeméten, illetve szintén a ZF Chassis Modules Hungary futóműgyártó üzeme és raktára Debrecenben. De szintén elindult a Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium beruházása, és a Debreceni Egyetem Természettudományi Karához tartozó Kémiai épület felújítása, illetve az Állatorvostudományi Egyetem B1, B2 és C épülete esetében a felújítás I. üteme.

Alacsony szinten stagnált a mélyépítés

További csökkenés ugyan nem következett be a mélyépítések esetében, azonban a negyedik negyedévben is nagyon alacsony volt az Aktivitás-Kezdés a szektorban, körülbelül ugyanolyan értékben indultak el kivitelezések, mint a harmadik negyedévben. Így a mélyépítések esetében az Aktivitás-Kezdés 2023-ban a kiugrónak számító 2022-höz képest jelentősen csökkent, de nem érte el az elindított munkák értéke a 2021-t sem, illetve a 2020-nál is némileg alacsonyabbnak bizonyult. 2021-gyel összevetve 17, míg 2022-höz képest 50%-os csökkenés következett be a szektorban, a változatlan áras csökkenés pedig még nagyobb volt, 2022-höz képest már közelítette a 60%-ot, 2021-hez képest pedig több, mint 40%-ot tett ki. A 2013-2023-as időszakot nézve változatlan árakon csak a 2015-ös Aktivitás-Kezdés volt alacsonyabb a 2023-ban mértnél. 

A mélyépítéseken belül út- és vasútépítésből alig indult az utolsó negyedévben, a nem út- és vasútépítések közé tartozó mélyépítésekből ugyanakkor jóval több lépett kivitelezési szakaszba. 2023-ban útépítésből ugyan magasabb értékben indultak beruházások, mint 2020-2022-ben, de a vasútépítések óriásit zuhantak tavaly, az Aktivitás-Kezdés esetükben folyóáron csak 2015-ben volt alacsonyabb, mint 2023-ban. Így összességében az év során az út- és vasútépítések Aktivitás-Kezdés mutatója körülbelül 19%-kal volt alacsonyabb, mint 2021-ben, míg a kiemelkedőnek számító 2022-höz képest közel 60%-kal. 

A legnagyobb mélyépítési beruházások közé 2023 utolsó negyedévében elsősorban vízközmű és szennyvíz-rendszer projektek tartoztak, például Tolna és Bács- Kiskun megyében, az Adonyi, Ercsi kistérségben, a Tamási központú agglomerációban és Várpalotán, valamint Csemőt, Cibakházát, Nagykőröst, Tiszafüredet, Jászszentandrást, Tápiószőlőst, illetve Kengyelt érintően.

Továbbra is a legtöbb beruházás Kelet-Magyarországon indult

Az elmúlt 4 negyedévet nézve a beruházások közül a legnagyobb arányban Kelet-Magyarországon indultak el építőipari kivitelezések, az Aktivitás-Kezdésből a terület részesedése 42%-os volt. Budapesthez az építési fázisba lépő projektek értékének 26%-a tartozott. Az egyes régiók közül Budapest után a második legmagasabb részesedéssel, 25%-kal az Észak-Alföld rendelkezett, a harmadik-negyedik helyen Pest megye mellett a Közép-Dunántúl régió állt 10%-os részesedéssel. Nyugat-Magyarországon az elmúlt 4 negyedévben a kivitelezések 21,5%-a indult el, Közép-Magyarországon pedig 36%-a.  

Nyugat-Dunántúl

2023-ban a megkezdett kivitelezési munkák körülbelül 6%-a koncentrálódott a Nyugat-Dunántúl régióra, ami ugyanolyan arányt jelentett, mint a 2022-ben mért, bár ez a visszaeső országos Aktivitás-Kezdés miatt lényegesen alacsonyabb összegű kivitelezés indítást jelentett, mint az egy évvel korábbi, a visszaesés 34%-os volt.

A régióban a korábbi évekhez képest is alacsonyabb szinten mozgott az Aktivitás-Kezdés, a 2021-es évhez képest szintén 34%-os csökkenés volt mérhető, a 2020-as értéknél pedig majdnem 44%-kal maradt el a 2023-as. A korábbi csúcsot 2018 tartotta a régióban, amikor több nagyobb beruházás is elindult, a M85-ös autóút, az M8-as autóút, valamint 76. főút M7-es autópálya és Keszthely közötti, illetve az M15 autóút M1 és Rajka közötti szakaszának kivitelezése. A 2023-as évben a Nyugat-Dunántúlon csökkent az elindított magasépítési kivitelezések értéke, 2022-höz képest 34%-os visszaesésre került sor, 2021-hez képest pedig 41%-os volt a csökkenés. A 2023-ban indult beruházások között van több raktár és gyárberuházás, például a Nestlé Purina állateledelgyártó üzeme és raktár Bükön, vagy a Velux GP4 gyártócsarnoka Fertőszentmiklóson.

A mélyépítések szintén alacsony szinten mozogtak a tavalyi évben, 32%-os visszaesésre került sor 2022-höz képest, de 2021-gyel összehasonlítva csak 8%-os elmaradás volt mérhető. 2023-ban a nagyobb projektek közé csak 1 mélyépítési beruházás került be a régióból, a zalaegerszegi járműipari tesztpálya III. üteme. Utoljára a korábban említett 2018-as évben volt nagyobb kiugrás a mélyépítéseknél, a nagy útépítési beruházásoknak köszönhetően.  

Az elmúlt években a Nyugat-Dunántúlon a magasépítéseknél az Aktivitás-Befejezés növekedést mutatott. 2023 például rekordnak számított az elkészült magasépítési projektek értéke, átadták például a Nestlé Purina állateledel több üzemét, de szintén befejeződött a Vízi Élménypark építése Győrben, a Sirius Hotelé Keszthelyen, de átadták a VGP Park Győr Béta A1, A2, A3 épületeit is.  

Cikk: Tancsics Tünde, Eltinga. Ábrák: Buildecon

Címkék: EBI Építésaktivitási Jelentés