Költözz ki – bútorozz be!
Utcabútor-tervező pályázat
iStvan 2017.07.06.
Keressük azokat az építészet, tájépítészet, művészet és dizájnszakos egyetemi hallgatókat, akik szívesen vállalnák a debreceni b24 Galéria 800 négyzetméteres udvarának átalakítását, aminek eredményeként a belvárosi udvar a fiatalok kedvelt, „otthonos” helyévé válhat – írja pályázati felhívásában a b24.

A felhívás szerint a pályázatra olyan mobil, könnyen installálható berendezési tárgyak terveit várják, amelyek környezet- és kommunikációteremtő erővel bírnak, és amelyeket funkciójuk, valamint esztétikai értékük révén a város fiatal közössége magáénak érezhet.

A b24 Galéria mint szociális köztér
A b24 Galéria XIX. századi épülete és belső udvara Debrecen első sétálóutcájában, a Csokonai Színház, a művészmozi és több iskola közelében található. A város kortárs művészeti színtere egy olyan szociális környezet kialakítására törekszik, amely kiállításai, programjai mellett az Y és a Z generáció mindennapi életének, a város szellemi alapú, alulról építkező alkotói közösségeinek otthonos és inspiráló közegéül szolgálhat.

A pályázati feladat meghatározása
Az innovatív gondolkodás elkötelezett híveként olyan utcabútor-tervező pályázatot írunk ki egyetemisták részére, aminek megvalósításával a b24 Galéria belső udvara a kiállítótér nyitva tartásán túl is befogadó, ifjúsági-művészeti-közösségi teret biztosíthat a fiataloknak. A pályázatnál figyelembe kell venni a bútorok várható napi használatát: általában 15–20 fő, rendezvények esetén akár 80–100 fő részére is alkalmas bútorcsoportok terveit várjuk.

A tervezési terület meghatározása
A tervezéskor figyelembe veendő két alapvetően eltérő funkció: jelen lesz a mindennapos használatra szánt, akár fixen kialakított bútorcsoport, mely alkalmanként, rendezvények esetén a teljes udvart „belakó” mobil elemekkel egészülhet ki. A rögzített elemeknél 3 fókuszterületet említünk, melyek a tervezés során akár felül is bírálhatóak:

a galéria hátsó épületrésze melletti, a galériával szoros kapcsolatban lévő galériaudvar
a bejárati kapu felől is meghatározó látványt nyújtó impozáns tűzfaludvar
a bejárati kapu utáni nagy gesztenyefa környezete mint fogadótér

A fix elemek kialakításánál fontos szempont, hogy az udvar gépjárművel megközelíthető legyen a főkapu és a telek hátsó sarka felől is.

A készítendő tervvel kapcsolatos kritériumok:

-fenntarthatóság, megvalósíthatóság, környezetbarát látásmód
-ötletgazdag kiegészítő funkciók beépítése a bútorcsoportba
-innovatív technológiák használata
-köztéri, tartós kültéri használatnak megfelelő anyagok
-egyedi, a funkciót szem előtt tartó design
-a bútorcsoportnak és szerelhetőségének minél egyszerűbb kidolgozása
-a bútorcsoport 15–20 fő, rendezvények esetén akár 80–100 fő részére is használható legyen

A pályaművek benyújtandó munkarészei, formai követelmények
-max. 2 db A2 méretű tabló digitális, PDF formátumban
-helyszínrajz az udvar többféle használatáról min. m = 1:200
-terepmetszetek min. m = 1:200
-részletrajzok a bútorokról min. m = 1:20
-min. 4 db látványterv a bútorok udvaron belüli elhelyezéséről
-műszaki leírás

Pályaművek benyújtása
A pályaműveket digitálisan kérjük benyújtani, november 17. éjfélig, az alábbi címre: info@b24galeria.hu.
A pályázathoz szükséges dokumentumok letölthetők a galéria honlapjáról, a pályázat menüpont alatt.

A pályázatot 3 tagú szakmai zsűri bírálja el:
China Tibor, Debrecen főépítésze
Szentirmai Tamás DLA, építész, a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének vezetője
Wesselényi-Garay Andor PhD, építészetkritikus, a soproni NYME Alkalmazott Művészeti Intézet egyetemi docense

Díjak
A MODEM Nonprofit kft. díjairól a zsűri 2017. december 15-én dönt. A pályázat résztvevőit a pályázat kiírója, a b24 Galéria ezt követően értesíti.

1. helyezett: 200.000 Ft
2. helyezett: 150.000 Ft
3. helyezett: 100.000 Ft
Debrecen különdíja: 100.000 Ft

A legjobb terveket a b24 Galéria 2018 januárjában kiállítás keretében a nagyközönség számára is bemutatja.

Címkék: Bútor tervezés, debrecen