Most akkor a Városháza Parkban épül fel a Rubik Múzeum?
donkanyar 2016.08.17.
Jelentős csúszásban van a magyar szellemi csúcsteljesítmények bemutatóhelyének szánt Rubik Múzeum megvalósítása. Ráadásul a Rubik Központ helyszíne nem is a Rákóczi híd budai hídfőjénél lesz, hanem különféle elemzések és szakértői vizsgálatok szerint az V. kerületi Városháza Parknál – értesült a Népszabadság.

Bár a kormány még nem döntött, a lap értesülése szerint a Rákóczi híd budai hídfője helyett az V. kerületi Városháza téren épülhet meg, ha egyszer elindul a Rubik Múzeum beruházás. A korábban vizsgált tíz lehetséges helyszín közül az elsőként felvetett maradt még versenyben: a Rákóczi híd budai hídfője melletti – az Infopark és a Duna közötti – terület. Jelenleg azonban az V. kerületi, a Főpolgármesteri Hivatal és a Károly körút közötti terület áll nyerésre, ennek a fő erénye a belvárosi környezet.

Az akkor még Rubik-kocka formájúnak álmodott múzeum megvalósításáról 2012-ben írt alá szándéknyilatkozatot Orbán Viktor miniszterelnök és Rubik Ernő feltaláló. Fürjes Balázs kormánybiztos akkor azt mondta, 2014-ben indulhat az építkezés, és 2017-ben nyithat meg az intézmény. Az idei költségvetésben azonban mindössze 450 millió forint van erre a célra, ami legfeljebb a tartalmi koncepció megrendelésére elég, az építészeti pályázatra már nem.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja a lap kérdésére azt válaszolta, hogy folyamatban van a tervpályázat előkészítése, amivel egy, nemzetközi építészirodákból álló konzorciumot bíztak meg. A helyszín kiválasztása után jöhet a tartalmi koncepció kidolgozása. Az már biztos, hogy a Rubik-kocka formát elvetették: a korábban közölt látványtervek csak a fantázia szüleményei, a kiíró nem akarja ennyire megkötni a pályázó építészek kezét.

Forrás: nol.hu

Címkék: beruházás, Buapest, épül, kultúrközpont, Rákóczi híd, Rubik Múzeum, Városháza tér