Nyomtat Vissza
A műemlék kaposvári vasútállomás új élete
Java 2017. március 16.
A híres műemléki épület hosszú élete során nem részesült korábban semmiféle felújításban, annak ellenére sem, hogy a napi utasforgalom mellett, a történelmi viharok markáns puszításai megtették a maguk romboló hatását.

A kaposvári állomásépület építése 1899-ben Pfaff Ferenc tervei alapján kezdődött, bár eredetileg már a vasút megnyitásának évében, 1872-ben is épült a helyén egy kisebb indóház. A tervező a kaposvári állomás mintájára később megépítette a verseci és a szatmárnémeti állomásokat is.

1944. június 30-án érte a legsúlyosabb amerikai bombatámadás az épületet és környékét, mely komoly emberáldozatot is követelt. A MÁV 1,6 milliárd európai uniós forrásból – a műemlékvédelmi szempontokat maximálisan figyelembe véve – valósította meg a rekonstrukciót. 2015 tavaszán kezdődött meg a 2100 négyzetméteres vasútállomás épületének a teljes felújítása, az átadásra 2017. március 9-én került sor. Mivel az 1940-es években az épület belső díszei szinte teljesen megsemmisültek, és az eredeti tervek csak hiányosan álltak rendelkezésre, ezért a felújítás tervezőit a verseci állomás megmaradt díszei segítették az eligazításban. Az új épületben kormányablak is nyílt.

Ma már régi pompájában virul az épületegyüttes homlokzata, s az utas-kiszolgálás és a vasúti infrastruktúra működtetéséhez szükséges irodák is, a technikai helyiségek, az utas-információs rendszer is a mai digitalizált világ szerint modernizálódott. Az utasforgalmi terek visszanyerték eredeti formájukat, díszes megjelenésüket. Az eredeti belső nyílászárókat, falburkolatokat, illetve három helyiségben a mennyezet díszítőfestését is hűen az eredetihez,helyreállították. A vágányok mentén futó perontető is újjászületett. A tetőszerkezeteket megerősítették, a tetők új cserépfedést kaptak. A ma már elengedhetetlen videokamerás megfigyelési rendszer gondoskodik a biztonságról, a szolgáltatások megközelítése pedig akadálymentessé vált. Újjáépült egyebek között az épületfűtés, az elektromos-, víz- és csatornahálózat, a tűzvédelem, és LED technikájú díszvilágítás is készült.

Az átadón Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta, a vasútállomás környezete folyamatosan megújul, így a Csiky Gergely Színház is. Emellett hamarosan mintegy 10,5 milliárd forintból a kaposvári közlekedési központ építésébe kezdenek.

A helyreállítás terveit a MÁV Zrt. Műszaki Tervezési Főosztályának tervezői készítették. Nyílt közbeszerzési eljárás nyerteseként a ZÁÉV Építőipari Zrt. szerződött a munkálatok elvégzésére.

Fotó, forrás: MÁV
Forrás: www.travelo.hu, MTI

Címkék: A műemléki kaposvári vasútállomás új élete.