Nyomtat Vissza
Az Év Irodája 2017 Verseny díjazottjait ünnepeltük
Java 2018. február 9.
A budapesti Várkert Bazárban csütörtökön megrendezett ünnepélyes átadón összesen 18 kategóriában díjazták a cégeket. Az idén rekordszámú, összesen 172 nevezés érkezett be. A sokszínűségre jellemző, hogy elismerésben részesült egy volt gőzmalomban, illetve egy villamosremízben helyet kapó példaértékű korszerű irodakialakítás us.

Kalmár Zoltán, a verseny alapítója és az iroda.hu vezetője a mostani versenyről elmondta: “Nyolc évvel ezelőtt Az Év Irodája Verseny még csak egy belsőépítészeti megmérettetés volt, ma pedig már a munkáltatói márkaépítés egyik legfőbb eszközeként tekintenek rá a vállalatok.”

A cégek márkaépítése, s ezzel összhangban a munkavállalók igényeire szabott irodatér kulcsfontosságú, mert a dolgozók megszerzésében és megtartásában kiemelt szerepe van, ez pedig a mostani munkaerőpiaci helyzetben, amikor sok vállalat küzd erőforráshiánnyal, kiemelten lényeges szempont. Kalmár Zoltán szerint a versenyből egyértelműen kiderül, hogy a korszerű irodákban az emberközpontúság, a kényelem és a technológia kerül a fókuszba. A legjobb irodák tükrözik a céges kultúrát is, így ezekben nem jelent kihívást, ha valaki a gyermekével vagy házi kedvencével szeretne munkába menni. A modern irodák ezekre az esetekre is fel vannak készítve, ezért a kollégák a munkahelyükön is otthonosan érezhetik magukat, emiatt pedig hatékonyabban tudnak dolgozni is.

A korábbi forgatókönyvnek megfelelően a most lezárult Az Év Irodája Versenyen is három részből állt az értékelés: minden kategóriában a közönségszavazást és az üzleti zsűri szavazását követően a szakmai zsűri egy előre meghatározott és objektív szempontrendszer alapján értékelte a benyújtott pályázatokat.

A kategóriák győztesei:
Az Év Irodája: ACG Reklámügynökség
Az Év Irodája Kisvállalat kategória: Betsson Budapest Offices
Az Év Irodája Nagyvállalat kategória: Grundfos Shared Services
Az Év Design Irodája: 235 Film
Az Év Közösségi Tere: Agora Park és Showroom
Az Év Közösségi Tere Különdíj: Magvető Café
Az Év Új Ingatlanfejlesztése: Graphisoft Park Fogadóépület
Az Év Új Ingatlanfejlesztése Különdíj: Cordia Park Residence II.
Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje: AGORA Budapest
Az Év Tervezett Lakó Projektje: Emerald Residence
Az Év Belsőépítész Cége: MádiLáncos Studio
Az Év Tanácsadó Cége: CBRE Magyarország
Az Év Facility Management Cége: Kraft FM
Az Év Property Management Cége: Eston International
Az Év Asset Management Cége: Immofinanz Services Hungary
Az Év Ingatlanpiaci Személyisége: Kovács Attila, Horizon Development

Forrás: Blog.iroda.hu
További információ: Az év irodája

Címkék: 2017 év irodája verseny, korszerű munkahely, ACG Reklámügynökség