hír Budapest Rákoskeresztúr metró

Magasvasút lesz a Rákoskeresztúrra vezető új metróvonal


sebesp | 2018. január 7.
     
Elkészültek a tanulmánytervek az M2-es metró rákoskeresztúri szárnyvonalához. A folytatáshoz több út is bejárható.

Az M2-es metró és a Gödöllői HÉV összekötésének, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal megépítésének előkészítésével kapcsolatos fejleményeket és terveket, feladatokat ismertette Riz Levente polgármester a Rákosmente önkormányzatának képviselőtestületi ülésén. A XVI. és XVII. kerület kezdeményezésére a Fővárosi Közgyűlés 2015-ben biztosította az anyagi forrást a megvalósíthatósági tanulmány, az engedélyezési és kiviteli tervek kidolgozására. 2017 novemberében a tervező Főmterv leszállította a tanulmánytervet.

A rákoskeresztúri szárnyvonal kapcsán a tervezők négy különböző alternatívát vizsgáltak, három esetben a körvasútnál, a Rákos-pataknál ágaznak el a metró és a RákosHatvan vasútvonal mentén érné el a kerületet. A negyedik változat (fotó) szerint a HÉV-vonalból a Sárgarózsa utcánál fordulna jobbra, a Nagyiccei kiserdőt megvédve a felszín alá bukna, majd végig a felszínen haladva Akadémiaújtelepnél lép be a kerületbe, innen kéreg alatti vezetéssel folytatná útját Rákoskeresztúr városközpontig.

Ennek a nyomvonalnak a megvalósítása számottevően olcsóbb a többi verziónál: a tervezők összesen 123127 milliárd forintra becsülik a költséget, (míg a többi nyomvonal becsült 146190 milliárd Ft). Három megállót alakítanának ki a kerületben, az elsőt Akadémiaújtelepnél, a tervezett új vasúti megálló szomszédságában, a következőt a Kis utcánál, a végállomás pedig Rákoskeresztúr városközpont lenne. Minden kerületbeli állomásnál P+R parkolókat kell kiépíteni.

Jelenleg Rákoskeresztúrról 47 perc el jutni a Déli Pályaudvarra, ez a szárnyvonal kiépítésével 32 percre csökkenhet, az Örs vezér teret pedig a mostani 22 perc helyett 13 perc alatt lehet majd elérni, a Nagykörútig tartó menetidő 37 helyett 22 percre rövidülhet. Jelenleg 40 ezer ember használja Rákosmentéről a közösségi közlekedést, számuk a fejlesztésnek köszönhetően 55 ezerre nőne. A kivitelezés kapcsán az első ütem az Örs vezér téri átkötés és a XVI. kerületi szakasz megvalósítása, második ütemként Rákoskeresztúr következik, majd a városhatáron kívüli szakaszok.

A jogerős építési engedélyek reményeik szerint 2019-ben meglesznek, a projektek 2020 után elindíthatók.


Forrás: Rákosmente Önkormányzata képviselőtestületi ülésének polgármesteri beszámolója, facebook.com

 

A szerző legújabb cikkei:
Két hasáb az erdő mélyén
Zaha Hadid irodája robotok bevonásával épít iskolát
Lehet egy kicsit hosszabb – a kisföldalatti?
A felhővasaló, avagy James Bond dácsája Zaha Hadid módra – videó
Egymilliárdért tervezheti át a Déli pályaudvar területét az M-Teampannon
Becsúszó szerelés
Hamarosan földre száll a Föld Londonban
Szeptemberben nyílik meg a felújított Hagyományok Háza
Lengyel Történelmi Múzeum épül Varsóban
Sárospatakon is felújítják a Makovecz-épületeket
Közel ötmilliárdért tervezik a Budapesti Atlétikai Stadiont – sok ez vagy kevés?
Kunyhónál több, háznál kevesebb
Heteken belül megnyílik a Liget Budapest Projekt kutyás élményparkja



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 4 (2 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás


Konferencianaptár

Építési megoldások

Velux
Austrotherm
Austrotherm
Archmaaik