kovacszsoltkristof | 2018. február 2.
     
A hányattatott sorsú épület kálváriájának utolsó stációja Karcag városában játszódik egészen a mai napig, hiszen a Sámándob halott csontvázként heverve várja honföldi feltámadását. Az azóta eltelt idő és a lecsillapodott kedélyek lehetőséget engednek, hogy visszatekintsünk és értékeljük a pavilon hatását a magyar nemzet kulturális öntudatára.

„Az én műalkotásomat használták fel rengeteg csalásra, lopásra és sok bűncselekményre.” A pavilon eszmei megálmodójának, Sárkány Sándornak a szájából hangzott el a fenti mondat egy televíziós riportműsorban adott interjújában. Többek között elmondta, nem szeretné, ha Karcagon újjáépítenék az épületet, amit eddig is alibinek használtak arra, hogy „becsapják az ott élőket és a magyar adófizetőket”. Lukács László országgyűlési képviselő szerint a látványos mű a város egy eddig üres területén kapna helyet, ahová már hotel tervezését is fontolgatták, mindenesetre az építkezés elképzelhető, hogy továbbra is közpénzből zajlana, így a terület közművesítése, és ezzel értékesebbé tétele azt a súlyos számlát nyomná tovább, amit eddig is közel kétmilliárd forint építési, és 650 millió bontási és hazaszállítási költség terhel. Nem beszélve arról, hogy az építménynek csak az acél teherhordó szerkezetei érkeztek haza, a többi, túlnyomó részben fa elem állapotromlás miatt már nem használható fel újra.

Az építész szakmában súlyos lépésnek számít, ha valaki elzárkózik saját alkotásától, amit nem Sárkány tett meg elsőként. Még az expó megnyitója előtt alig egy hónappal Ertsey Attila építész nyilatkozatban kívánt elhatárolódni tervezői csapatával együtt az általuk életre hívott építménytől. Tényként rögzítik, hogy a 2014 júliusában a megbízónak átadott tendertervek után a tovább tervezésből, és a tervezőket is érintő mindennemű információáramlásból kiiktatták őket, az engedélyeztetett terveket nem láthatták, a kiviteli tervek készítésébe pedig semmilyen formában nem vehettek részt. Az általuk tervezett épületen tett beavatkozásokat nem követhették nyomon, így annak következményeiért felelősséget nem vállalnak. Pedig a művet egy több szakmát tömörítő zsűri is díjazta, és a kormány nevében eljáró Szőcs Géza is bizalmat szavazott neki. Azonban a gépezet éppúgy kiforgatta a dolgok alakulásából az eszmei megálmodót, mint a tevékeny építészt, és az egész közvéleményt.

Tovább időzve a magyar pavilonra kiírt ötletpályázat körül, visszatekintésünkből nem maradhat ki az a kétes elbírálás, amely rengeteg építészt és szervezetet felszólalásra késztetett. Rengetegen fogalmazták meg véleményeiket nyílt levelek formájában. A már említett építész válaszában jól látszik, hogy az érvek főleg két fronton érkeztek az Alakor ellen, egyrészről a döntés mikéntje, illetve a mű megjelenése felől. Az első díjas terv megvalósításától végül elálló Szőcs Géza döntése jogilag nem kérdőjelezhető meg, hiszen a pályázatban az első díjas felé nem vállalt semmilyen köztelezettséget a kiíró. Azonban, mint minden döntés, ez is üzenetet közvetít az érintettek számára, erkölcsi hozadékkal bír, amely jelen esetben a mellőzöttséget és az érdektelenséget mutatja az állam oldaláról. A vita esztétikai oldala ennél sokkal színesebb, hiszen számtalan vád és stíluskérdés felsorolásra került az Alakorral szemben, amelyek érvénytelensége miatt nem reprezentálhatja hazánkat a világ szeme előtt. Így azonban nyitva maradt a kérdés, mi is az a forma vagy szimbólumrendszer, amely érvényes a mai időkben, és segítségével a felhívásban megfogalmazott magyar kulturális értékek kifejezhetőek. Ami viszont biztos, hogy a versenyben részt vevő építészek a rájuk vonatkozó feltételeket betartották, a döntéshozók azonban szakmaiatlan indokokra hivatkozva a közvélemény és a zsűri által is széles körben támogatott pavilon helyébe egy olyat állítottak, amivel hatalmas elégedetlenséghullámot zúdítottak a saját nyakukba, az építész szakma preferenciáinak teljes figyelmen kívül hagyásával.

Az objektivitás szemüvegén keresztül nyilvánvaló, hogy egy szokatlanul megformált, célzott szimbolikával ellátott pavilon önmagában nem lehet rossz, megítélése az egyénre tartozik, azonban az a hozadék, amit az ötletpályázat eredményhirdetésétől egészen a karcagi elhelyezésig a közélet és a politika ráaggatott, elferdíti a képet, amely kép az újjáépítés után fog teljes egészében megnyilvánulni. Eldől, hogy a magyar kulturális élet képes lesz-e büszkén tekinteni rá, és figyelmen kívül hagyni az építmény azon aspektusait, amelyek rámutatnak a magyar kultúrát tévesen értelmező, eszközként használó hozzáállásra. Azonban, ha nem épül meg, az Alakor az alkotó akarata szerint felszabadulhat béklyói alól.




Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2: