Bejelentkezés: Regisztráció Elfelejtett jelszó
Keresés
22 találat. (Keresés tárgya: " Veszprém")
Cikkek
Veszprém városközpontjának átváltozásai a szocialista városépítés tükrében – 5. rész
Kétségkívül a korszak legmarkánsabb és legmegosztóbb épülete az új városközpont fölé emelkedő húszemeletes lakóépület és a hozzákapcsolódó szolgáltató tömb. Mire azonban megépült, az építészeti tervezésben már új szelek fújtak, a rekonstrukció félbe maradt. A nagyszabású, meg nem valósult tervekből így is sokat megtudhatunk az akkori korszellemről
Veszprém városközpontjának átváltozásai a szocialista városépítés tükrében – 4. rész
A belváros rekonstrukcióját több szempontból is egyre inkább sürgetőnek találták. Viszont a helyszín, a Kossuth utca és a Rákóczi tér jelentős lakóépület-állományát először fel kellett számolni, ez az 1960-as évek közepén meg is kezdődött.
Középpontban a fa
Az ÉMI 2017 májusában indította útjára a Minnotech Szakmai Napok előadás-sorozatát. A program népszerű az építésügyi szakemberek, építésfelügyelők körében, visszajelzéseik alapján pedig az előadások fő témájául a fa építőanyagok szolgálnak majd a Veszprémben, Szentendrén és Miskolcon tartott eseményeken. Az előadásokon való részvétel térítésmentes.
Veszprém városközpontjának átváltozásai a szocialista városépítés tükrében – 2. rész
Az első nagy építkezések, a szocreál stílus történeti álruhájából adódóan még többé-kevésbé „hagyományos” összképet eredményeztek, a hatvanas évektől induló nagy építkezések viszont már a szocializmus keretei közé szorított modernizmust képviselték.
Veszprém városközpontjának átváltozásai a szocialista városépítés tükrében – 1. rész
Veszprém városának mai képe hosszú évszázadokon át formálódott. Hogyan alakult ki a ma látható összkép? Milyen szándékok, társadalmi, politikai megfontolások vezérelték a huszadik század várostervezőit? Hogyan jelent meg mindez a közvéleményben, és milyen örökséget hagytak e zaklatott évtizedek? Ezekre keres választ a következő cikksorozat.
Építő gondolatok: beszélgetés a csendről
A VÉKA 2016. október 19-én (szerdán) tartja az Építő gondolatok soron következő 6. alkalmát Veszprém történelmi központjában. Az est témája: A csend. Idei vendége Katona Vilmos építészetkritikus, kutató „A csend mint építészeti térkoncepció: kontemplatív terek napjaink templomépítészetében” címmel tart előadást.
Itt az egyenes, itt a görbe....
A múlt év végén készült el a veszprémi gulyadombi parkerdőben, az állatkert bejáratától körülbelül 800 méterre, 17,5 m magas járószintű, 22,0 m csúcsmagasságú, kehely formájú, horganyzottacél kilátó.
Szélesség (lat): N 47° 5,701'. Hosszúság (lon): E 17° 53,201'.
Magasság: 270.70 mBf (földszinti padló)
Elhunyt Dúl Dezső Ybl-díjas építész (1925-2015)
Életének 91. évében, 2015.05.30-án elhunyt Dúl Dezső Ybl-díjas építész, több országos és fővárosi köz- és lakóépület tervezője.
Ravatalozó Úrkúton
Egyszerű tömeg, fehér falak, levegő, fény. A fiatal tervező első önálló megvalósult munkája.
Milliárdos felújítás előtt áll a veszprémi toronyház
Kívül-belül rendbe hozzák uniós pénzből Veszprém egyik szimbólumát, a Húszemeletest. Úgy számolják, hogy 70 százalékos energiamegtakarítást hoz majd a felújítás.
„Nincs kicsi és nagy feladat” – lezárult a műemlékes konferenciasorozat
Az Athéni Charta óta a világ nagyot változott és ennek következtében a védendő értékek köre, jellege, az örökségvédelem résztvevőinek száma is módosult – mondta Gustavo Araoz, az ICOMOS elnöke az Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek országos konferenciasorozat nagy sikerrel lezajlott balatonfüredi kétnapos zárórendezvényén.
A veszprémi műemlékfelügyelettel foglalkozó "kiskonferencia" tanulságai
2014. február 4-én volt A felügyelet kérdése a jogszabályok és a szakképzés tükrében című konferencia Veszprémben az Icomos és az Artifex Kiadó szervezésében, NKA-támogatással, egyben megnyílt a Pannon Egyetemen a HAP Galéria összeállította Örökség a jövőnek – jövő az örökségnek kiállítás.
Tetőszépségverseny: korabeli szépségét nyerte vissza a balatonalmádi lakóház
Egy korabeli képeslap alapján felújított balatonalmádi lakóház különleges mintázatú tetőcserepével és a gondosan megtervezett, szakszerűen kivitelezett tetőszerkezetével nyerte el a Creaton Hungary Kft. által, idén immár IV. alkalommal meghirdetett Tetőszépségverseny első díját.
Veszprém: A felügyelet kérdése a jogszabályok és a szakképzés tükrében
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a HAP Galéria és a Metszet kiadója, az Artifex Kiadó szeretettel meghívja Önt a A felügyelet kérdése a jogszabályok és a szakképzés tükrében című kiskonferenciára (február 4., kedd 15 óra Veszprém, Egyetem utca 10.)
Veszprém városközpont
Mint a volt Lakótervben nyugdíjazásomig műszaki igazgató, Veszprém városközpontjáról írtam egy cikket, azért, mert a városban többen nem értik miért volt ez szükséges. Az eredmény példaszerű és Magyarországon ilyen összefüggő városközpont egyedül Veszprémben valósult meg.
A REMÉNY – 7. SZÉK (Szakrális Építész-Belsőépítész Konferencia)
Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja
Maxon motor üzemcsarnok és híd
Csarnok Nagydíj Pályázat
Rombauer Gábor
Nass Magnet telephely irodaépület és gyártócsarnok
Csarnok Nagydíj Pályázat
Peresztegi Gábor
Új út új technológiával és tevével
Elkészült a vállalkozók összefogásával épített Vadaspark út Veszprémben. Magyarországon ez az első olyan út, amely az új, korszerű gördülő kövek technológia alkalmazásával épült. A rekkenő hőségben az átadáson valószínűleg csak a teve érezte igazán jól magát.
Későbarokk fakocka
Apró lépésekkel nem lehet átjutni a szakadékon. Ezt gondolhatta a veszprémi Betekints Hotel tulajdonosa is, amikor a vendéglátóipart is jócskán érintő válság ellenére szállodabővítésbe kezdett, hogy új szolgáltatásokkal szélesítse vendégkörét.
OK


Velux
Austrotherm
Austrotherm
Archmaaik

Médiaajánlat | Impresszum   TervLap ©