Bejelentkezés: Regisztráció Elfelejtett jelszó
Keresés
81 találat. (Keresés tárgya: " icomos")
Cikkek
Műemlékvédelem a magasföldszinten
Az „Egy kis mustra 2017” című kiadvány bemutatója december 14-én volt, melyen az alábbi nyitóbeszéd hangzott el. A műemlékvédelem fellegeiről, árkokról és a zümmögőkórusról.
Magasház ügyben az Icomos MNB nem foglal állást, de korábbi ellenző álláspontját fenntartja
A MOL Campus irodaház terveinek bemutatása után a Lázár János miniszter elítélőleg nyilatkozott a magasházépítésről – a világörökség miatt (is). Ennek kapcsán kerestük az Icomos Magyar Nemzeti Bizottságot, mely válaszolt is szerkesztőségünknek.
Szakmai szervezetek nyílt levélben tiltakoznak a műemlékvédelem teljes felszámolása ellen
A MÉSZ és az ICOMOS állásfoglalásához hasonlóan a műemlékvédelmi intézkedések ellen tiltakozó nyílt levelet adott ki 5 szakmai szervezet: a RÉKE Egyesület (Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete), az MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottsága, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, az ÓVÁS Egyesület és a CentrArt Egyesület.
Az UNESCO beintene a Kopaszi-toronynak
A világszervezet arra kéri a kormányt, hogy ne engedjen világörökségi látképet romboló tornyokat a fővárosba – írja a Népszava.
Buzna, Eleőd, Kis Béla, Kmetykó, Nagy Gergely, Rónai és Zsemberi Podmaniczky-díjasok
Idén Dr. Buzna Margit, Eleőd Ákos, Kis Béla, Kmetykó János, Nagy Gergely, Rónai Károly és Zsemberi István munkáját elismerte el a Város-és Faluvédők Szövetsége, azaz a Hungaria Nostra Podmaniczky-díjjal.
Miért lett citromdíjas a Füzéri vár és a Népstadion elbontása?
A műemlékvédelmi "Citrom-díj"-at a leginkább elhibázott műemlék-helyreállításoknak ítéli oda az UNESCO műemlékvédelmi világszervezetének Magyar Nemzeti Bizottsága. Ezt az elismerést kapta meg a két projekt.
Átadták a 2017 évi ICOMOS-díjakat
Idén tizenkettedik alkalommal adta át az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a műemlékvédelem rangos elismeréseit a 34. alkalommal megrendezett Műemléki Világnapon.
Műemléket a karácsonyfa alá!
A képzés Magyarország legrangosabb műemlékvédelmi tudományos párbeszédét rögzíti, hangfelvételen dokumentálva a legfontosabb hozzászólásokat, az előadások után tartott kerekasztal-beszélgetést, valamint a párhuzamosan zajló seregszemle kiállításmegnyitó beszédét és a gyakorlati konferenciasorozaton elhangzó alkalmazástechnikai előadásokat.
Piros jelzést kapott a Kopaszi-gáthoz tervezett felhőkarcoló
Az Icomos és a Világörökségéért Alapítvány sem lelkesedik a tervekért.
Virág Csaba teherelosztója marad, sőt! – Az ICOMOS örül!
A november 11-i Magyar Közlönyben megjelent döntés szerint a Villamos Teherelosztó épülete valóban a BM-hez kerül, mely felújítja saját célra – ahogy szakmai körökben már rebesgették. Ki mentette meg, és mi épül mellette?
Kamarakiállítás a Felújítási Seregszemlén: Gyönyörű felújítási projektek országszerte
Országszerte 48 projektet tár példaként a szakma elé a Felújítási Seregszemle kiállítása. Az Icomos szakmai védnökségével országszerte hat helyszínen bemutatkozó kiállításon hatalmas kastélyoktól az apró tájházig, az állami beruházásoktól a céges és egyházi beruházásokig sokféle alkotást láthat a szakmai közönség.
Az Ige
Mottó: „Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige.” (Jn 1,1) A 10. Szakrális Építészeti-Belsőépítészeti Konferenciát 2016. szeptember 20-án a Budapesti Építészeti Központban rendezték meg.
Keresik az ország legszínvonalasabb felújításait!
"Felújítási seregszemle" címmel lesz látható országszerte az a vándorkiállítás, melyre a legszínvonalasabb felújításokat várják, hogy a szakmai közönség elé tárhassák. A Metszet folyóirat kiadója és a Build Communication a ICOMOS szakmai együttműködésével öt helyszínen mutatja be a kiállítást.
A budavári Országos Villamos Teherelosztó megtartását kéri a Budapest Világörökségéért Alapítvány
Egyedi építészeti értéke, a várnegyed beépítéstörténetében, szerkezetében és városképében elfoglalt pozitív szerepe miatt az Országos Villamos Teherelosztó épület megtartását és új közfunkcióval való életre keltését kéri a Budapest Világörökségéért Alapítvány.
Budavári Teherelosztó: Az ICOMOS sem bontaná Virág Csaba épülét
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság állásfoglalása a Virág Csaba építész által tervezett Budavári Országos Villamos Teherelosztó épületének lebontásáról szóló döntéssel kapcsolatosan
ICOMOS: van probléma a Bem téri projekttel, de nem világörökségi
Dr. Fejérdy Tamást, az ICOMOS MNB elnökét kérdeztük a Radetzky-laktanya, majd MDF-székház Bem téri épületének bontásáról.
Romtemplom-konferencia Zsámbékon
Párbeszéd és/vagy vita! Milyen jövő vár a premontreiek romtemplomára és milyen álláspontot képviselnek a meghívott szakemberek és a város vezetői?
Egy emlékezetes díjkiosztó gála: Az ICOMOS magának adta a Citrom-díjat
Klaniczay Péter és Nagy Gergely építészmérnököket Forster Gyula-díjjal, a régészeti örökségvédelem területén végzett munkájáért Kovács Gyöngyi és Wollák Katalin régészeket pedig Schönvisner István-díjjal tüntették ki hétfőn, a műemléki világnapon a Pesti Vigadóban.
Emlékezés Dr. Örsi Károlyra
Dr. Örsi Károly kert-, és tájépítész, a magyar kertépítészet és műemlékvédelem kimagasló alakja, a hazai kertvédelem megalapítója és megszervezője, az ICOMOS MNB Történeti Kertek Szakbizottságának egykori elnöke egy éve távozott közülünk.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottsága pályázatot hirdet A múltját őrző ház címmel
A pályázat célja a hiteles népi építészeti értékek továbbélésének segítése azon hagyományos népi építészeti emlékek példaképként történő széleskörű ismertté tételével, ahol a jelenkori használat, a hasznosítás, és a népi építészeti értékek megőrzése kiemelkedő színvonalon valósult meg.
OK


Velux
Austrotherm
Austrotherm
Archmaaik

Médiaajánlat | Impresszum   TervLap ©