Az összes találat erre: „rekonstrukció“ (167)
A városképnek is lendületet ad az új külsőt kapott a Kandó Kollégium
Az Óbudai Egyetem Bécsi úti Kandó Kollégiumának rekonstrukciója tavaly októberben kezdődött el, és 5 hónap alatt az épület modern külsőt öltött. A felújítás eredményeképpen az épület több mint 400 hallgatónak nyújt majd minőségi szálláshelyet.
2021-re megújul a Veszprémi Petőfi Színház és környezete
A Modern Városok Programnak és az uniós forrásnak köszönhetően közel 10 milliárd forintból újul meg a Veszprémi Petőfi Színház és környezete. Az eredeti, Medgyaszay István által megálmodott színházépületet állítják vissza – hangzott el a színház nyílt társulati ülésén.A rekonstrukció a Színházkertet és az Erzsébet ligetet is érinti.
Befejeződött a makói Hagymaház felújítása
Befejeződött a makói Hagymaház felújítása, a Makovecz Imre tervezte organikus stílusú, négytornyú épületet a rekonstrukció után hétfőn adták át.
70 év után régi pompájában a Román Csarnok
A Szépművészeti Múzeum jelenleg zajló átfogó rekonstrukciójának leglátványosabb része a II. világháborúban megsérült Román Csarnok rekonstrukciójának befejezése. Az eredeti állapotában helyreállított gyönyörű csarnokot március második felében – március 15-étől húsvétig – a látogatók ingyenesen megtekinthetik.
Egy Zsolnay- és egy Herendi-díszkút néz szembe egymással az új József nádor téren
A mostani térrekonstrukció első szakaszának végéhez közeledve a mélygarázs építése hamarosan befejeződik, mely kissé logikátlan lépésnek tűnik, hiszen a belvárosban a cél a forgalom csillapítása lenne. A belváros egyik legpatinásabb sétaterének arculatát Hild József és Pollack Mihály városrendezési tervének köszönhetően nyerte el – írja az Index.
2018-ban átadásra kerülő extravagáns épületek a nagyvilágból
A kiválasztott épületek között szerepel a néhai sztárépítész Zaha Hadid utolsó munkája, s ez a terv is – az építészet határait feszegetve – légies íveivel és zöld építészetével hívja fel magára a figyelmet. Továbbá bemutatunk egy-egy épületet az MVRDV, a BIG, Thomas Heatherwick, SHL, OMA építészirodáktól is.
Európai színvonalú táncművészeti oktatási központot adtak át az Amerikai úton
A Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemmé avatása után egy évvel adták át a felsőoktatási intézmény új komplexumát. Az új centrumot egy régi, leromlott állapotú épületegyüttes részbeni átépítésével alakították ki a Studio IN-EX tervei alapján. A beruházás 1,2 milliárd forintba került.
Kéry Balázs nyerte el Az év belsőépítésze díjat
Kéry Balázs vehette át Az év belsőépítésze díjat a kaposvári vasútállomás rekonstrukciójának terveiért kedden a Pesti Vigadóban.
Veszprém városközpontjának átváltozásai a szocialista városépítés tükrében – 5. rész
Kétségkívül a korszak legmarkánsabb és legmegosztóbb épülete az új városközpont fölé emelkedő húszemeletes lakóépület és a hozzákapcsolódó szolgáltató tömb. Mire azonban megépült, az építészeti tervezésben már új szelek fújtak, a rekonstrukció félbe maradt. A nagyszabású, meg nem valósult tervekből így is sokat megtudhatunk az akkori korszellemről
Veszprém városközpontjának átváltozásai a szocialista városépítés tükrében – 4. rész
A belváros rekonstrukcióját több szempontból is egyre inkább sürgetőnek találták. Viszont a helyszín, a Kossuth utca és a Rákóczi tér jelentős lakóépület-állományát először fel kellett számolni, ez az 1960-as évek közepén meg is kezdődött.
Áttekintés: Budai fejlesztések 2017-2018-ban
2017-ben több műemlék-rekonstrukció fejeződött be, például a kívül-belül megújult régi zugligeti villamos-végállomás. A II. kerületben a Klebelsberg-kastély felújításának végére is pont került, sikerült korhűen, az egykori tulajdonoshoz méltó módon megvalósítani. A lista pedig tovább folytatódik.
A felújítás alatt álló M3-as metró állomásainak új látványtervei
2017 novemberében indult meg az M3-as metróvonal felújítása, a Lehel tér és Újpest-Központ közötti szakaszon. Nem csupán a pálya és az alagutak újulnak meg egy év alatt, de az állomások is modernizálódnak. Ezekből kettőt át is neveznek: az Árpád híd helyett Göncz Árpád városközpont, míg Újpest-Városkapuból Újpest-Vasútállomás lett.
Áttekintés: a 2018-ban átadásra kerülő beruházásokkal változik a város arculata
Számos jelentős, korábban beharangozott beruházás indul idén, de a tavalyi évben elkezdett építkezések közül is több áthúzódott az idei évre. Ezekről a projektekről a Tervlap is részletesen beszámolt. A Budapest építészeti szövetét jelentősen módosító beruházásokat itt összefoglaljuk.
Kezdődik a Múzeumkert korszerűsítése
2018. januárban kezdődnek a Nemzeti Múzeum részeként ismert Múzeumkert megújítási munkálatai. A komplex rekonstrukció célja a kert történeti hitelességű helyreállítása és korszerű, többfunkciós belvárosi közhasználatú zöldfelület kialakítása. A rekonstrukciót több mint egy éves történeti és műemléki kutatás előzte meg.
Terítéken a Király
A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) a Király Gyógyfürdő rekonstrukciójára és bővítésének tervezési munkáira beérkezett pályaművek bemutatását, ismertetését tervezi.
A 3h építésziroda tervei alapján épül újjá a Király Gyógyfürdő
Kihirdették a Király fürdő rekonstrukciójára és bővítésére kiírt tervpályázat eredményét. A fürdő felújítása már hosszú ideje húzódott, az utolsó teljes körű rekonstrukció még az ötvenes években volt. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által kiírt ötletpályázatra összesen 24 pályamű érkezett be.
Megújul Ybl fóti plébániatemploma
A hazai templomépítészet egyik építészeti remeke a fóti plébániatemplom megújulását a kormány összesen 550 millió forinttal támogatja és plusz 350 millióval a katolikus óvoda megépítését is – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi kapcsolatokért is felelős helyettes államtitkára.
Az Olof Palme-ház Millenium Háza néven születik újjá a Városligetben
A Városliget szívében lévő, évek óta nem használt, leromlott állapotú, neoreneszánsz stílusú épület a Liget történetéhez kapcsolódó kulturális és vendéglátói szerepet kap majd. Decemberben kezdődik az Olof Palme-ház átfogó műemléki felújítása a Liget Budapest projekt keretében, s Millenium Háza néven 2019-ben nyílik.
Startol a Károlyi-Csekonics-palotaegyüttes újjáépítése
Több mint 14 milliárd forintot fordítanak a Múzeum utca 17. és a Reviczky utca 6. szám alatti Károlyi-Csekonics Palotegyüttes felújítására. Az idei költségvetésben ebből csaknem 1 milliárd forintot biztosítanak a rekonstrukcióra. Jövőre további 8,7 milliárd, 2019-ben pedig több mint 4,5 milliárd forintos keretet kell biztosítani a kivitelezésre.
Előkészületek a történelmi múltú Keleti és Nyugati pályaudvar rekonstrukciójáért
Elindult a két nagy pályaudvar felújítási folyamata. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint, a projektgazda MÁV Zrt. októberben nyújtotta be a két kiemelt projekt támogatási kérelmeit, a támogatási szerződéseket akár még idén megköthetik.
Vissza

Hírlevél feliratkozás


Konferencianaptár

Építési megoldások

Velux
Austrotherm
Austrotherm
Archmaaik