Bejelentkezés: Regisztráció Elfelejtett jelszó
pályázat
Újabb pályázaton sikeres a Minusplus
A Minusplus a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Szentkirályi utcai épületének bővítésére kiírt országos tervpályázaton nyert III. díjat, ezzel megismételte a tavaly év végén, a MOME Campus építészeti tervpályázatán elért sikert.
Vándoriskola felvételi 2016
A Kós Károly Egyesülés Vándoriskolája felvételt hirdet fiatal építészek számára. Olyan pályakezdők jelentkezését várják, akik önálló tervezői, vállalkozói ambícióval rendelkeznek, az építészeti tervezést magas színvonalon kívánják művelni és a Kós Károly Egyesülés építész mestereitől szándékoznak tanulni. A felvetteket októbertől alkalmazzák.
Pályázati felhívás: Minden építés alapja 2016
Az idén második alkalommal meghirdetett pályázatra elsősorban olyan építésztervezők projektjeit várják, akik nem félnek kihasználni a betonban rejlő lehetőségeket, kreatívan, egyedi látásmóddal, új felfogásban és a legmagasabb szakmai színvonalon használják azt.
Budapesti Építész Kamara Építészeti Nívódíja
A Budapesti Építész Kamara Építészeti Nívódíjának (Nívódíj) nyilvános pályázat keretében történő odaítélésével a Kamara díjazza a legkiemelkedőbb építészeti alkotásokat és alkotóikat, hogy azok megkapják a megérdemelt figyelmet és nyilvánosságot.
Felhívás a 2016. évi Építőipari Nívódíj pályázatra
Több kategóriába sorolható építménnyel lehet pályázni. Ezek: többlakásos lakóépület, középület, ipari és energetikai építmény, mezőgazdasági építmény, műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció, közlekedési létesítmény, komplex infrastrukturális létesítmény, környezetvédelmi és vízügyi létesítmény.
Kié lesz a legmagasabb játéktorony?
Guinness-rekordot állít építőjátékból a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány.
Múzeumkert ötletpályázat
A Magyar Nemzeti Múzeum ötletpályázatot írt ki a Múzeumkertnek az intézmény rendeltetésével, az épület műemléki jellegével harmonizáló, de a Palota-negyed zöldfelület-igényét is magas színvonalon kiszolgáló, kulturáltabb, napközben látogatható intézményi közkert létrehozásának elősegítésére.
Tata városi piac tervpályázat
Cél, olyan korszerű piac létrehozása, mely funkcionálisan és városképileg is megfelel a város fejlesztési koncepciójának. Az új piac épülete kereskedelmi központ szerepét lássa el, ami helyet ad egyrészt a kereskedelem, szolgáltatás egységeinek, másrészt az őstermelők árusítóhelyeinek is.
Kihirdették a Liget megújítására kiírt tájépítészeti pályázat eredményét
Több fa, nagyobb és értékesebb zöldfelület, futókör és rózsakert lesz a megújuló Városligetben.
Ferencz Marcelék nyerték a Néprajzi Múzeum nemzetközi pályázatát a Ligetben!
A Napur Architect Kft. építésziroda által vezetett konzorcium tervét találta egyhangúlag a legjobbnak a nemzetközi zsűri, így ők tervezethetik az új Néprajzi Múzeum épületét az Ötvenhatosok terére. A zsűri döntése értelmében a 2. helyezett a Sauerbruch Hutton terve, a 3. helyezett pedig a BIG – Bjarke Ingels Group pályaműve lett.
Kihívás üvegből
Student Design Challenge néven a Guardian vetélkedőt hirdet tervező hallgatók számára, amelynek témája a Clarity™ tükröződésmentes üveg alkalmazása a belsőépítészetben.
A 2020. évi Expóra Santiago Calatrava repülő sólyommal készül
Az Egyesült Arab Emírségek és a dubaji Nemzeti Média Tanács nemzetközi építészeti pályázatot írt ki a Dubajban megrendezésre kerülő 2020. évi Expo pavilonjára. A hét hónapos, több fordulós versenyben végül kilenc neves építészeti cég maradt versenyben, s Calatrava különleges formavilágú pavilonja vitte el a pálmát.
Várépítő pályázat: másfél évtizede segíti építőanyaggal a gyermekintézményeket és műemlékeket
Bővült a tetőfelújításhoz használható és a gépészeti korszerűsítéshez szükséges termékek köre. 13 cég és közel 13 millió Ft + ÁFA értékű építőanyag vár idén is gazdára.
Ismét pályázhatnak a társasházak, de csak az önkormányzattal közösen
Április végétől két új, felzárkóztatási célú uniós pályázaton indulhatnak a társasházak és lakásszövetkezetek.
Nemzetközi Szakrális Építészeti Díj
Pályázat építészeknek a Nemzetközi Szakrális Építészeti Díj odaítélésére.
Pécs ragaszkodik a Csontváry Múzeumhoz
A Dél-dunántúli Építész Kamara közleménye. Segítség a Csontváry ötletpályázathoz.
Év Homlokzata 2016
Meghosszabbította az Év Homlokzata 2016 pályázat nevezési határidejét a kiíró Baumit Kft.
Szavazzon: hol legyen az új emlékmű?
Az első világháború mintegy 662 ezer magyar áldozatának kíván egy új, központi emlékművel tisztelegni a kormány. A tervekre és a helyszínekre a neten lehet szavazni.
Építészeti ötletpályázat, Miskolc
Miskolc, Dózsa György utca 2. sz. alatt lévő "egykori Központi Leánykollégium fejlesztése” nyílt építészeti ötletpályázat
Kazincbarcika, Völgy-parki rendezvénytér ötletpályázat
Az ötletpályázat címe: „Kazincbarcika,Völgy-parki rendezvénytér”
OK


Velux
Austrotherm
Austrotherm

Archmaaik

Médiaajánlat | Impresszum   TervLap ©