Bejelentkezés: Regisztráció Elfelejtett jelszó
épületek
Hagymaház: Még csak 19, de ráfér egy alapos nagytatarozás
Repedések, penész, málló vakolat. 1998-ban adták át, de már fel kell újítani Makó első Makovecz-épületét, a Hagymaházat.
Gyalogos-kerékpáros híd épül Budapesten
Gyalogos-kerékpáros hidat épít az Úszó-, Vízilabda-, Műugró-, Műúszó- és Nyíltvízi Világbajnokság tervezett építményeinek részeként Budapest a Rákos-patak fölé - közölte a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.
A boldog békeidőket fogja idézni a szegedi Széchenyi tér
Támogatja a kormány a Széchenyi tér megújítását, a mostani uniós ciklus végére ismét régi pompájában tündököl majd megújult zöldfelületekkel, a jelenleginél impozánsabb szökőkúttal és kovácsoltvas korlátokkal. A rekonstrukciót már régóta fontolgatja a város, 2004-ben már engedélyezési tervdokumentáció is készült.
Új hotel a Keletinél, magas "feel-good" faktorral
A tervek szerint 2019-ben fogadja első vendégét az InterCity Hotel, amely a Keleti pályaudvar mellett, a Mosonyi utca 4. szám alatt épül.
Elkezdték az Ybl Kioszk felújítását
A világörökség részét képező Várkert Kioszk patinás múltjához méltóan újul meg, tudományos konferenciáknak, rendezvényeknek, valamint kortárs képzőművészeti kiállításoknak ad majd otthont. A Pallas Athéné Alapítványok értékteremtő munkájának köszönhetően 2017 őszén a nyilvánosság előtt megnyílnak történelmi jelentőségű épületek.
Kétszáz műemléki irat menthetetlenül károsodott. A spórolás miatt?
Mintegy kétszáz dokumentum károsodott menthetetlenül az egykori Forster Központ budai tervtárában. Az épületben két hete, a kiköltöztetés után, a kikapcsolt fűtés miatt bekövetkezett csőtörés következtében ázott el több ezer irat.
Madártemető lett a legfontosabb építészeti elemből: naponta 50 madár ütközik az üvegfalnak
Gyakorlatilag madártemetővé vált egy belvárosi irodaház környéke, Budapesten. Az épületet egy hatalmas üvegfal választja el az úttól, amit a madarak nem mindig észlelnek és nekicsapódnak a falnak. Naponta legalább 50 madár pusztul el így – főleg fenyőrigók, amelyeknek az eszmei értéke nagyjából 25 ezer forint.
A született multimilliomos háza: elkészült USA legdrágább luxusvillája
Többek között medence, tekepálya, tizenkét régi luxusautó, helikopter felszállóhely és egy negyven férőhelyes házimozi várja új lakóját az USA jelenlegi legdrágább lakóingatlanjában.
A Lázár utcában nyílik az új Hilton
Hilton Garden Inn Budapest City Centre néven nyílik egy 214 szobás hotel, amely a Hilton szállodalánc harmadik szállodája lesz Budapesten.
Műemléki mustra 2016 – 1. rész
Az év elején mindig visszatekintünk és összegezzük az előző évet. Baranya megyei műemlékesként van okunk a büszkeségre, mert 2016-ban számos jelentős felújítás történt területünkön.
Kacsalábon álló körteház
Egy cseh építész megvalósította azt, amire azok vágynak, akiknek soha semmi nem elég. Kacsalábon forgó palotát épített, vagy legalábbis majdnem.
Ki nem találnád, miből épült ez a ütős homlokzat
Kellene egy új homlokzat a régi fészer elé, de nincs rá lóvé? Akkor jöjjön a kreatív megoldás!
Milyen egy jó pláza Afrikában?
Etiópia jelentős fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, de ez nem jelenti minden esetben a régió hasonlóan gyorsan változó városaiban látható építészeti megoldások másolását. Jó példa erre a fővárosban épült pláza.
A nyugdíjas háza
Aktív évei végén mi másra vágyhatna az ember, mint egy egyszerű házra valahol vidéken. Ha csak ennyi, akkor úgy tűnik, megtaláltuk az archetípust!
180 milliárdból csodás új stadiont épít a Chelsea
A Chelsea engedélyt kapott a kerület tanácsától, hogy megkezdje stadionja átépítését. Még sok a kérdés, de annyi bizonyos, hogy a 60 ezresre bővítendő Stamford Bridge felújítása félmilliárd angol fontba kerül majd.
Így fog megújulni a Szabadság téri Tőzsedapalota
Több, mint tíz éve kezdték el tervezgetni az egykor Tőzsdepalotának és a Magyar Televíziónak is helyet adó Szabadság téri székház felújítását. Az elképzelésekből sokáig nem lett semmi, de az építkezés a fejlesztő cég tájékoztatása szerint új lendületet vett a beruházás és idén megkezdődhet az építés.
Kiderült, hol épül fel George Lucas egymilliárd dolláros múzeuma
Los Angelesben épül fel és 2020 májusában nyílik meg George Lucas múzeuma, amelyben a filmguru Star Wars-relikviái mellett hatalmas művészeti gyűjteménye is helyet kap.
220 méteres móló épül a ferihegyi "csirkeketrec" helyén
Megkezdik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér újabb bővítését, melynek során a kivitelező KÉSZ Zrt. elbontja a diszkont légitársaságok számára ideiglenesen felhúzott utasforgalmi "bádogépületet", jövőre pedig már a megnövelt kapacitású budapesti repülőtér fogadja majd az utasokat.
Koreában rózsaszínűek az álmok
Négy villa a hegyek között, élénk színével magára vonzza a tekintetet, belőlük nézve ugyanakkor a táj látványa jelent élményt.
A magyar műemlékvédelem legújabb átszervezése
A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ 2016. december 31. napján jogutódlással megszűnt, melyről a következő hivatalos tájékoztatást adták ki.
OK


Velux
Austrotherm
Austrotherm

Archmaaik

Médiaajánlat | Impresszum   TervLap ©