Java | 2017.12.21
Kihirdették a Király fürdő rekonstrukciójára és bővítésére kiírt tervpályázat eredményét. A fürdő felújítása már hosszú ideje húzódott, az utolsó teljes körű rekonstrukció még az ötvenes években volt. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által kiírt ötletpályázatra összesen 24 pályamű érkezett be.

Ebből összesen öt terv részesült díjazásban, illetve megvételben.

A pályázati kiírás alapján a bírálóbizottság olyan terveket várt, amelyek őrzik az épület történeti értékeit, de építési technológiájában, üzemeltetési elveiben mégis megfelel a modern kor követelményeinek. A Fő utcai Király fürdő meglehetősen elhanyagolt állapotú műemléki épületének teljes körű korszerűsítése és bővítése hamarosan indul.

A kiírás követelményei szerint két-két fürdőrészleg megvalósítása a cél a meglévő épületegyüttesben: a török zóna és wellness zóna, valamint a jelenlegi kazánház helyén egy 20 vagy 25 m-es úszómedence kialakítása, kortárs, előremutató építészeti eszközökkel. A török részen további belső medencék tervezése, és a főbejárat és jegypénztárak Ganz utcába történő áthelyezésével a mostani, a Fő utca felé egy – a török fürdőhöz kapcsolódó – szauna és pihenőterület kialakítása, valamint az emeleten irodák, öltözők elhelyezése.

Pályázati értékelés:

A beérkezett koncepciótervek közül az első díjat a 3h építésziroda nyerte el. A bíráló bizottság szerint a terv egyensúlyt talált és összhangot teremtett a történelmileg különböző korú épületek között, valamint reális költségvetést is készítettek a pályázathoz.

A második díjazott tervnek, az Archikon Kft. koncepciójának különlegessége az épület tején elhelyezett úszómedence, de a látványterven itt is látszik a török részleghez csatolt, nyílt, forró vizű gőzmedence. A Király fürdőbe a termál- és gyógyvíz a Lukács uszodából érkezik két, 900 méteres vezetéken. Az egyik 21, a másik 45 fokos érkezésekor.

A harmadik helyezett Gereben Marián Építészek Kft., elképzeléseikben az erőteljes belső világ hangulatát emelték ki.

A rangsorolás nélküli pályamunkák egy-egy részletének kidolgozottsága – a klasszicista oszlopsor mögött úszómedence és a karakteres új főbejárat – miatt kerültek a díjazottak közé.
Tervezői:Ferenczy Kinga, Pap Szabina, Pásztor Bence, Pongor S.., továbbá Mészáros János, Mészáros András, Jäger Krisztián.


Forrás: welovebudapest.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások