épületek Tatabányai József Attila könyvtár bővítése

Átadás előtt Tatabánya új, korszerű könyvtára


Java | 2020.08.03

A közel 3400 négyzetméter alapterületre növelt új könyvtár a Laterex Építő Zrt. kivitelezésében a régi, 1500 négyzetméteres könyvtár korszerűsítésével, bővítésével valósult meg Tatabányán, amely ezután egész Komárom-Esztergom megyét ellátja. A létesítmény mintegy 3 milliárdnyi önkormányzati forrásból valósult.

A beruházás az EP Konstruktív Kft. közreműködésével készül. A régi könyvtárépületet először 1964-ben újították fel, majd 1980-ban esett át egy újabb korszerűsítésen. A József Attila Megyei és Városi Könyvtár épületének sarokrészén egy úgynevezett tudástorony épült a rekonstrukció során, mely a gazdasági és a kiszolgáló részt takarja. Itt találhatók az irodák, s mellettük a könyvraktárak is, melyeket szokatlan módon az épület felső területén alakítottak ki. A tudástorony külső homlokzati szálcement burkolata telitalálat, mely kiválóan harmonizál a szemben lévő Árpád Gimnázium főbejáratával. A torony esti zöld megvilágításában a tudás misztériumát sugallja.

Az épületbe lépve a galériás előcsarnokban a földszinten közösségi tér jött létre magazinolvasóval, kávézóval, gyermekkönyvtárral és internetező asztalokkal, illetve egy többfunkciós alkotó-előadótérrel együtt. A központi részt elfoglaló olvasótér közepén egy piramis alakú bevilágító látja el a barátságos belső teret természetes fénnyel. Az első emeletre került a helyismereti, a helytörténeti és a muzeális gyűjtemény, egy kutatószoba, és a megye könyvtárosainak képzését szolgáló oktatóterem is.

Az építés eredendően csak felújításnak indult, de a feltárási-bontási munkák során egyre több statikai probléma merült fel, melyet bontással, újraépítéssel, néhány esetben megerősítésekkel sikerült orvosolni. Így történt például a gyerekkönyvtári födémnél is, amely olyan gyenge volt, hogy még a hóterhelésre sem volt biztosítható, ezért bontatták, majd újraépítették, de a bővítési feladat is kulcsfontosságú volt.

A végeredmény igazán meggyőző. A tudástoronnyal ellátott multifunkcionális, tágas könyvtár átadása augusztus közepére várható, de a könyvek elhelyezésére ezután kerülhet csak sor. Az olvasók várhatóan decembertől vehetik teljesen birtokukban a könyvtárat.

Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu
Forrás: Magyar Építők

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások