hír épületek cikk Apple Cotai Központ Foster+Partners Kína Makaó új építés zöld építészet

Újragondolt koncepcióval rukkolt elő a Foster+Partners a Makaóban építendő Apple Store terveinél


Java | 2018.07.16
Ez a terv igencsak különbözik az üvegezett homlokzatú épületeiktől. Az "ázsiai Las Vegas" néven ismert kikötőváros nyüzsgésére válaszul az Apple Cotai Központot a brit nemzetközi építészeti stúdió a nyugalom oázisaként bambuszerdővel veszi körül, és speciális, átlátszó üvegpanellel borítja, amely hatékonyan kirekeszti a zajt.

Az építés helyszíne, Makaó, Kína különleges közigazgatási területe az ország délkeleti partjainál. Területe egy átlagos budapesti kerületéhez mérhető, lakossága viszont egész Budapest népességének közel harmadát teszi ki, vagyis a Föld legsűrűbben lakott területe.
A Sands Cotai Central üdülőhelyen a múlt hónapban megnyitott üzlet már a második Apple áruház Makaón.
A Foster + Partners az Apple belsőépítész tervező csapatával kreatív együttműködésben dolgozott az autentikus dizájn megvalósítása céljából. A magas népsűrűség indokolta, hogy az épület környezetét valóságos bambuszerdővel vették körül, amely nemcsak hangulati elemnek tekinthető, hanem a levegő tisztításában is aktívan közreműködik. A tetőbevilágítókon keresztül áramlik be a napfény. "Egy nagyon egyszerű és tiszta, gyönyörű és elegáns épületet szerettünk volna létrehozni, amely kiegészíti a hangok, látnivalók és színek kavalkádját, miközben a tisztaságot és a csendet testesíti meg” – mondta Stefan Behling, a Foster + Partners stúdió vezetője
Az üveg és kő homlokzatot egy összetett, ötrétegű üvegszerkezet alkotja, amely két rétege közé rendkívül vékony kőrétegeket ragasztanak. Az így kapott panelek misztikusan áttetszővé válnak azáltal, hogy a fény valamennyire áthatol a több rétegen keresztül. A rétegek megtörtik és vissza is verik a fény egy részét.

Ez a közkedvelt ősi növény, a bambusz a belső terekben is kifejti jótékony hatását, hangulatos melegséggel tölti el a puritán, méretes aulát. Két nagyvonalú kőlépcső vezet a felső szintre, amelyet szintén eláraszt a ragyogó, természetes fény.

Forrás: Inhabitat.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások