2022. november 4-én, életének 98. életévében elhunyt Batár Attila építész, a Széchenyi Akadémia tiszteletbeli tagja.
DLA kutatásom során a szocializmus időszakában létrejött modern városközpontok rehabilitációjának lehetőségeit vizsgálom. Ennek kapcsán foglalkoztam Ajka városközpontjának megújulásával.
2022-ben négy művész nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet a díjazottak november 3-án vehettek át Vashegyi Györgytől, az MMA elnökétől a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban.
A 80-as évek művészetéért és az olasz dizájnért rajongó építtetők otthona egy befelé forduló világkép megvalósítása a kanadai erdőség sűrűjében. A matt fekete, szinte taszító külső egy fénylő, meleg színekben pompázó oázist rejt magában, bizonyítva, hogy az építészet olykor magas művészi szintet is elérhet.
Jakováli Hasszán dzsámija Magyarország egyik legjobb állapotában fennmaradt török építészeti emléke Pécsett, az egyetlen, amelynél a dzsámi és a hozzá csatlakozó karcsú minaret majdnem változatlanul őrizte meg az eredeti tömegcsoportot. Evlija Cselebi leírásából tudjuk, hogy Jakováli Hasszán pasa építtette, feltehetően a 16. század második felében.
Megfelelően tervezett és kivitelezett belső oldali hőszigeteléssel is kialakítható egy energiatakarékosabb, élhetőbb és egészségesebb lakókörnyezet. A Multipor hőszigetelő lapok alacsony páradiffúziós ellenállása és kapilláris szerkezete biztosítja a belső oldali hőszigetelés párazáró réteg nélküli kivitelezését.
Idén nem indított új szakot a kar, viszont az épített környezetre vonatkozó fenntartható rendszerekre fókuszálva elkezdtek előkészíteni egy nemzetközi, angol nyelvű, Közép-Európában elsőként kidolgozott joint programot.
A Nothnagle gerendaházat a korabeli nyilvántartás szerint Antti Niilonpoika, finn telepes építette 1638 körül. Ez a legrégebbi, ma is álló faház az USÁ-ban.
Sárga fémvázra feszített polikarbonát fólia csomagolást kapott a londoni Design Negyed vendéglátó központja. Az improvizatív high tech kategóriába sorolható pavilon izgalmas gyújtópont szerepet tölt be a kreatívok főhadiszállásán.
A halottak napja a küzdők megemlékezése a szenvedőkről, más szóval a „Lelkök napja”. A sírok látogatása emlékeztessen minket a földi mulandóságra, és ébresszen bennünk gondolatokat arról az igazságról, amit a halott a sírból kiált: „Hodie mihi, cras tibi!” – Ma nekem, holnap neked!
Mortimer Sacklernek szüksége volt egy franciaországi építési gyakorlattal rendelkező építészre, így Breuer Marcell és munkatársa, Robert F. Gatje kapta a megbízást a Bordeaux melletti épület megtervezéséhez és megépítéséhez.
Budapest után Nagykátán épült ökotanterem a DS Smith támogatásával, kezdeményezésére. A rendhagyó építmény tervezésében és megvalósításában a BME Lakóépülettervezési Tanszékével működtek együtt, melynek tervét az Egyetem két hallgatója, Szakál Emese és Zoboki Réka jegyzi.
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>