A tervezés kezdetétől Wágner László vezetésével készültek a tervek. 1962 decemberétől indult el, a tervpályázat elfogadását követően, az IPARTERV-be, 1968-ig a beruházási tervek dokumentálását végezte, és 1971-ben az épület alapkő-letételével fejeződött be a munkája. A tervek módosítását Magyar János jegyezte.
A múlt csütörtöki Építész Tervezői Nap levezető elnöke Horváth Sándor címzetes egyetemi docens, Széchenyi-díjas, okleveles építészmérnök volt (BME Épületszerkezettani Tanszék), az előadások a felújítások anyagaival, szerkezeti megoldásaival foglalkoztak, illetve számos felújítási példát is megismerhettünk.
Május 5-én folytatódik az Esték a Hild-villában-Tesztoszteronépítészet III.-Fókuszban a vidék című beszélgetéssorozat az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében. Wesselényi – Garay Andor vendége Ripszám János építész lesz.
Tényleg ez a legjobb magyar építészéletmű-térkép. Ami – lássuk be – annak is köszönhető, hogy ezen kívül csak egyetlen másikról tudok. Ez persze nem von le semmit az értékéből, sőt! Klassz lenne, ha a kezdményezést mások is követnék, és egyre több magyar alkotó életművét lehetne így böngészni.
A Műemléki Világnaphoz kötődő ünnepélyes rendezvényen, 2022. április 22-én adták át az idei ICOMOS-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében, Budapesten.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszéke 2022. szeptemberében új évfolyamot indít az „Urbanista” felsőfokú szakirányú továbbképzésen.
Az ukrajnai háború, az ellátási lánc zavarai, a munkaerőhiány mind kihívás az európai építőiparnak. Az EU Fit for 55 csomagja, a geopolitikai változásokra és a tartós lakáshiányra adott válaszok az építőipart újabb kihívás elé állítják. Az Euroconstruct holland tagja, az EIB megnézte, hogy építőiparuk meg tudja-e valósítani a kormány célkitűzéseit.
Lapozzon bele a második lapszámunkba, amelyben hazai és külföldi családi házakat és többlakásos lakóépületeket mutatunk be!
Szerbia építési piaca felszálló ágban volt amikor a gazdasági-geopolitikai helyzet megváltozott, így a jelenlegi körülmények elfojtják a potenciális növekedést és lassítják a fellendülést. Az ukrajnai háború kezdetével az inflációs nyomás robbanásszerűen megnőtt, és a jelenlegi válság hatásai továbbra is beláthatatlanok.
A legrangosabb hazai, független, szakmai pályázaton május 16-ig nyújthatják be a – 2020. január 1-je után készült – munkáikat családi házak, kis társasházak, illetve középületek tervezői.
Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban különböző nyugat-európai országokba (Németország, Anglia, Skócia, Svájc) kalauzolom a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a földrészen található kedvenc épületeimet és városaimat.
Kengo Kuma helyi kövekkel dekorálta ki Japánban Kusatsu hőforrásos fogadójának fekete falait.
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>