A legrangosabb finn építészeti díj a Finlandia Építészeti díj, az Arkkitehtuurin Finlandia-Palkinto. A szakmai zsűri minden évben három épületet jelöl, a végső döntést pedig laikus hozza meg. 2021-ben Esa Saarinen filozófus, író, az Aalto Egyetem professzor emeritusa mondta ki a végső szót.
Koppány Attila festőművész Újgeometria című tárlata 2021. december 12-én nyílt meg Sárváron, a Nádasdy Kulturális Központ (9000 Sárvár, Várkerület 1.) Arcis Galériájában (nyitva: 2022. 01. 23-ig), melyet Szende Árpád építész nyitott meg.
Nem a kutyák az egyedüli állatok, akik különleges bánásmódban részesülnek ebben a Madrid melletti, színes kutyakiképző központban, élnek itt madarak és denevérek is.
Évek óta szólnak hírek a vécék körüli identitás-ütközetekről, legutóbb még a kövérségi jogvédők is ringbe szálltak építészeti kérdésekben. Hogyan áll az építész szakma az Egyesült Államok politikai viharaival?
Pekka Halonen festő, a finn nemzeti romantika jeles képviselője építette a Tuusula-tó partján álló gerendaházat. A jól megépített faházak – gondos karbantartás mellett – több száz évig is állnak. A Halosennieminek nevezett lakóház-műterem épp 120 évvel ezelőtt készült el.
A szoborszerű, üvegezett épülettömeg tetején betonlemezzel alkotja a Casa S-t, a Gubbins Polidura Arquitectos és a Más Arquitectos építészirodák együttműködésében megvalósult villaépületet Chile sziklás tengerpartján.
Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban különböző nyugat-európai országokba (Németország, Anglia, Skócia, Svájc) kalauzolom a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a földrészen található kedvenc épületeimet és városaimat.
Az ÉTE fennállásának 70. évfordulóján emlékkiadványt jelentett meg a szakosztályok bemutatásával. A Színdinamikai Szakosztály tevékenysége a kutatáson, oktatáson keresztül, a színtervezés és színszakértés metodikájának kialakításával, valamint a konkrét feladatok megoldásáig terjed.
Az MDRDV robbantott felületekkel próbál kitörni a függönyfalas homlokzatok monotóniájából.
Az „otthonosság” mint fogalom mindenki számára mást és mást jelent. Lehet ez egy kényelmes sarokgarnitúra, egy szeretett könyvespolc vagy akár egy étkezőasztal, melyet körbeülnek a családtagjaink és barátaink. Ez azt is sugallhatná, hogy nem igazán létezik univerzális útmutató a hangulatos otthonhoz.
Tampere szívében, a vasúti pálya fölé épült a Tampereen Kansi, a Tamperei Fedélzet rajta sokféle létesítménnyel: az új Nokia Arénával, kaszinóval, Lapland Hotels szállodával, üzlet- és irodahelyiségekkel, edzőteremmel, parkolóházzal és két lakótoronnyal. Valamennyi épület a vasúti pálya fölé épített fedélzetre került.
A világ egyik legismertebb és legsikeresebb építésze, a huszadik század számos kiemelkedő jelentőségű épületének tervezője 88 éves volt.
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>