hír 2015.milánoi expo magyar pavilonja Ertsey Attila Herczeg Ágnes Sárkány Sándor

A 2015-ös Milánói Expo magyar pavilonjaként a második helyezett „Alakor” pályamű épül meg - de miért?

Tervezők: Herczeg Ágnes, Sárkány Sándor, Ertsey Attila


Java | 2014.05.26
Szőcs Géza kormánybiztos Milánóban bejelentette, hogy a 2015-ös világkiállításon az eddigi elképzelésektől eltérően nem Gettó Tamás és Dr. Hutter Ákos első díjas "A Malom" c. terve, hanem a második díjas "Alakor" képviseli majd Magyarországot, melyet a Carpathia Nemzeti Kreatív Gazdaságfejlesztő és Innovációs Kft. épít fel.

Amint Szőcs Géza kormánybiztos elmondta, megvalósíthatósági szempontok alapján egyértelműen az „Alakor” jeligéjű pavilonötlet volt a legesélyesebb, melyben a környezeti és környezetvédelmi értékek és üzenetek hangsúlyosabban és komplexen jelentek meg; ez az Expo szellemiségének is fontos alapeleme. Ezért a megvalósuló pavilon ennek továbbfejlesztésével fog elkészülni. Az Expo szellemiségének megfelelően a 3000 nm alapterületű magyar pavilon több témakörben kíván a látogatókhoz üzenetet eljuttatni, így a következő öt területhez kapcsolódó értékeket képviselik majd a megrendezendő kiállítások és programok:

• egészséges hagyományok
• Magyarország a víz országa
• örökség a jövőnek
• olasz-magyar történelmi kapcsolatrendszer
• kortárs kultúra

Olaszország mellett Magyarország máig az egyetlen résztvevő ország, amely a pavilont kutatás-fejlesztés és oktatás céljára kívánja a későbbiekben hasznosítani. Az olasz törekvésekkel megegyező koncepcióval a magyar kiállítási pavilon Szombathelyen, a 11-es Huszárlaktanya területén a Kreatív Örökségvédelmi és Értékfejlesztő Központ részeként épül majd fel újra. Szőcs Géza kormánybiztos még az április 3-i alapkőletétel időpontjában megállapodott Diana Braccóval, az EXPO 2015 olasz pavilonjának kormánybiztosával a jövőbeni szoros együttműködésről, továbbá a létrehozandó kutatóintézetek közötti kapcsolatok kialakításáról.

(Upgrade: De miért a második és nem az első díjas épül meg?
Sehol nem találtunk utalást erre. Utánakérdeztünk, és megtudtuk: a megvásárolt öt pályamű tervezőitől további munkafázisokat kértek a megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez. Bár hivatalosan nem indokolták, feltehetően a megvalósíthatóság döntött a második pályázat mellett, talán az első díjas nagy mérete és a magasban, faszerkezetű vázon elképzelt sokköbméteres, soktonnás medence bizonytalanította el a beruházót. Netes források * alapján úgy tűnik, a Carpathia egyébként állami cég, melyet a Dialóg Filmstúdió jogutódjaként hoztak létre, vezetője Fórizs Zoltán.

Egyébként az expo korábbi pályázati oldalát (http://expomilano2015.hu) nem frissítik: , míg az új oldalon még üzleti ajánlatot is lehet (majd?) tenni, például most az alapozásra – a szerk.)

A pavilon tervezői:
Sárkány Sándor – projektvezető, vezető kreatív tervező
Ertsey Attila – vezető építész tervező
Herczeg Ágnes – vezető táj- és kertépítész tervező
Stocker György – vezető konstruktőr
Tompos Lajos – vezető belsőépítész
Scharer Mihály – vezető statikus tervező
Zöld Béla – vezető épületgépész tervező
Tóth Zoltán – vezető elektromos tervező
Bozsódi Zsolt – belsőépítész tervező

Forrás: MTI
http://www.expohungary.hu/

* A "február 20-i háttéranyagot az NKI készítette, és ez a betűszó feltehetően ebben az esetben nem Növényvédelmi, nem is Népességtudományi Kutatóintézet, hanem a Carpathia fiókintézete, a Nemzeti Kreatív Intézet, a szerző 'Szilvi' pedig Farkas Szilvia lehet. Tehát valószínűleg valós irományról van szó.

(Kiegészítés:

A MÉK és MÉSz közös álláspontja:

1. 2013 őszén megjelent egy kiírás „látványötlet” pályázatra, gondosan kerülve a tervpályázatokról szóló kormányrendelet kifejezéseit, így az eljárásra nem vonatkoztak a megszokott szabályok. Bárki indulhatott rajta, építész portálon nem hirdették meg.

2. A MÉK felajánlva segítségét próbált kapcsolatba lépni a kiíróval. Sikertelenül, a levélre nem válaszoltak, egyeztetésre nem kaptunk időpontot.

3. A kiíró utólag – a MÉSZ kérésére – bevonta a szakmai szervezetek képviselőit, ekkor került az elnökség döntése szerint Kalo Emese a zsűribe a MÉK küldöttjeként, illetve Marosi Miklós a MÉSZ küldötteként. Az első ülésen a zsűri építész tagjai módosításokat, kiegészítést kértek a kiíráshoz, amelyek megjelenésére ígéretet is kaptak. Az idő telt, jogászokra, hivatali rendre hivatkoztak, végül nem jelent meg semmi módosítás.

4. A bírálat jó hangulatban folyt, nagy érvelések mellett végül érvényesültek az építészeti szempontok, pontozással a MALOM lett az 1. díjas.

5. A zsűrizés végén ígéretet kaptunk, hogy a végleges programalkotásba bevonnak minden szakmai szervezetet.

6. Az eredményhirdetés után a szakmai szervezetek kaptak egy „Tervezési program előkészítése” című táblázatot, melyben az első négy helyezettet kellett különféle szempontok szerint - a tervek kidolgozottsági szintjénél sokkal mélyebb szintű - kérdésekben értékelni. A táblázatot részlegesen töltöttük ki és jeleztük, hogy ilyen mélységig ezek a pályázati tervek nincsenek kitalálva.

7. További programalkotásba, döntésbe a MÉK és a MÉSZ nem lett bevonva.

8. Döbbenten hallottuk a hírt, hogy a második díjas tervet kívánják megvalósítani, amit szakmai szervezeteink (MÉK, MÉSZ) képviselői sem a zsűrizés folyamán, sem a zsűrizés befejezése utáni, úgynevezett program előkészítésben nem támogattak.

9. A MÉK és a MÉSZ elhatárolódik a 2. díjas tervtől és levélben kéri Szőcs Géza Kormánybiztos Urat, hogy az eredeti eredménynek megfelelően az első díjas pályamunkát valósítsa meg a Kormány.

Forrás: www.mek.hu)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások