
Az első helyezett a Bord Építész Stúdió pályaműve lett – vezető tervező Bordás Péter, munkatársai Hollókövi Zoltán és Dezső Zsigmond –, amely bruttó 15 millió forint díjazásban részesült.„Józan gondolatok, egyedi formába öntve – stúdiónk jégtömb koncepciója nyert – nyilatkozta facebook oldalán Bordás Péter. A Bord Építész Stúdió tervezte korábban az Új Hidegkuti Nándor Stadiont, a Villa Budapestet, valamint az Etyeki Kúriát.
A bíráló bizottság a második díjat Láris Barnabásnak és Lobenvein Zoltánnak ítélte oda, amellyel bruttó 12 millió forint díjazás jár.
A korcsolyázó központ egy fedett hosszúpályás, 400 méteres gyorskorcsolyapályából, négy, egyenként 30x60 méteres, jégkorongozásra, rövidpályás gyorskorcsolyára és műkorcsolyára alkalmas jégpályából, valamint a kiegészítő létesítményekből – öltözők, edző- és kondicionálótermek – áll. Az épületben helyezik el azt az akadémiai központot is, amely a magyar gyors- és műkorcsolya fejlesztését szolgálja majd. Az NKK az Istvánmezőn, a Budapesti Olimpiai Központ területén, a Millenáris és a Kisstadion elbontását követően épül fel. A beruházó, a Nemzeti Sportközpontok 2018 januárjában köt szerződést a győztes pályázóval. Várhatóan 2022-re vehetik birtokukba a központot (NKK) a korcsolyázók.
Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, a bíráló bizottság tagja kifejtette: a győztes pályamű értéke, hogy a központ organikusan illeszkedik a környezetében lévő épületek, a Földtani Intézet és a leendő új Puskás Ferenc Stadion geometriájához, ugyanakkor mégsem uralkodik a területen. A MOKSZ elnöke jelezte, hogy a győztes pályamű megvalósítása az értékbecslés szerint 43 milliárd forint, de szerinte ez a szám még nem alkalmas az iránymutatásra, mert a tényleges beruházási költségekről csak az engedélyezési tervek elkészültével érdemes beszélni.
Kósa szerint a kerékpárosok a Millenáris elbontásával sem maradnak létesítmény nélkül, hiszen egy kormányelőterjesztés szerint a magyar pályakerékpársport részére négy velodróm épül majd, egy a fővárosban, három pedig vidéken, s mindegyik megfelel majd a nemzetközi követelményeknek.
Forrás: HVG.hu
Fotók: Facebook.com/BordStudio