tervek 3-as metró Főmterv M3 Viköti

A Főmterv és a Viköti tervezi a hármas metró meghosszabbítását


Java | 2018.11.07
A 3 milliárdból megvalósuló tervek szerint két felszíni és két felszín alatti új állomást kap az északi irányban meghosszabbítandó metró. A végállomásnál új megállóhely épül a Budapest-Vác vasútvonalon, és az intermodális csomópont is megvalósul.

A BKK Zrt által meghirdetett tervezői közbeszerzési pályázat nyertesei a budapesti Főmterv Zrt. és a kecskeméti Viköti Kft. Feladatuk az előkészítés, valamint az engedélyezési és kiviteli terv elkészítése.

A jelenleg Kispest és Újpest között húzódó, teljes rekonstrukció alatt álló metróvonalat északi irányban egészen Káposztásmegyerig hosszabbítják meg.

Ennek során
• 4,9 kilométernyi kétvágányú metrópálya épül;
• négy új közbenső állomás jön létre, két felszíni és két felszín alatti;
• kiépül egy karbantartó, takarító járműtelep.

A projektben a váci vasútvonalon fekvő Rákospalota-Újpest vasútállomásnál is kiépül egy metrómegálló. Ehhez kapcsolódva a közbeszerzés egy P+R parkoló létrehozását és a villamospálya korrekcióját irányozza elő.

Keleti irányban meghosszabbodik a Megyeri út, ugyanis a 3-as metró új végállomása a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz, a Jégpalota szomszédságában.

Itt intermodális csomópont épül ki, amely összekapcsolja a 14-es villamos, a 3-as metró, a váci vasút és a helyi buszok állomásait.

Ehhez többek között
• elbontják a villamos pályáját és végállomását;
• kiépítik a metró végállomását;
• egy új autóbusz-végállomást;
• egy új vasúti megállóhelyet (miután jelenleg Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között nincs megállója a vonatnak);
• valamint P+R, B+R parkolókat építenek.

A beruházás magában foglalja a Megyeri út átvezetését a Budapest-Vác vasútvonal alatt. Ez a közút járdával, kerékpáros sávval vezeti át a forgalmat a vasút túloldalára, a Dunakeszi útra.

Látványterv: a Metróért Egyesület facebook-oldaláról
Fotó: Polyák Attila, Origo
Forrás: Origo

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások