hír tervek

A kormány támogatásával Debrecen az élre tör


Java | 2020.06.10

Komoly kormányzati támogatásban részesül a dinamikusan fejlődő Debrecen, ahol a Vezér úti ipari parkjában letették az alapkövét az innovációs központnak, melynek része a pilot (kísérleti) oltóanyaggyár is. A projekt kivitelezője a HUNÉP ZRT, mely 3,77 milliárd forintból vállalta az építést. Tervező a BORD Építész Stúdió, beruházó az UD TUTI KFT.

Az innovációs központ főként egészségipari és járműipari kutató laboratóriumokra koncentrál, ahol az oltóüzem kis sorozatban vakcinák gyártására is alkalmas. Az innovációs központ háromszintes épülete startupok, kutatócégek és az egyetemi élet fontos találkozási pontja lesz.

A Debrecen 2030 programnak több eleme a gazdaságfejlesztés lényeges pillére. Az ünnepségen a BMW-autógyár beruházásáról is szó esett. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kifejtette, hogy ugyan a koronavírus-járvány a megvalósítást átmenetileg lassította, a cél továbbra is az, hogy az eredeti menetrend szerint készüljön el a BMW új termelési egysége, amely kiemelten fontos a márka európai ellátási lánca számára.

A nemzetközi repülőtér infrastruktúra-fejlesztésénél kiemelt cél,  hogy Debrecen elérje a 2 milliós utasszámot, ezáltal pezsgő nemzetközi repülőtérré váljon. Az oktatásfejlesztésnél nagy hangsúlyt fektetnek a Debreceni Egyetem fejlesztésére. A Debreceni Egyetem megállapodást kötött az MIT-val, ahogyan a Lomonoszov Egyetemmel is megállapodott. Utóbbi révén valósulhat meg az, hogy a debreceni Napfizikai Obszervatórium modern detektorállomássá váljon, amellyel a mezőgazdálkodást is segíteni tudják. Kulturális területen a Csokonai Színház fejlesztését, valamint a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözését emelte ki a miniszter.

A hazai ipari fejlődés alappillére lehet Debrecen városa. 48,3 milliárd forint jut az első három év programelemeire, a város, a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. a kedvezményezettek.

Forrás: Magyar Építőkdb2030.hu

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások