épületek

A Perzsa-öböl világcsúcsra járatott élményparkja


Java | 2019.12.18

Abu-Dzabiban november 29-én nyílt a Clymb Abu Dhabi névre hallgató, futurisztikus dizájnt képviselő élményközpontja a Yas szigeten. Itt található már a csúcskategóriás motorversenyek megrendezésére alkalmas aszfaltcsík, és itt építették meg a Forma-1-es futam helyszínét is.

A különleges, óriási háromszög alakú üveglapokból kialakított csarnok máris két világrekordot is megdönt.

A világ legnagyobb, fedett ejtőernyős terme a Clymb, 10 méteres szélességével, 25 méteres magasságával igazi kihívást jelent minden korosztály részére. A korábbi rekorder a berlini Hurricane Factory volt.

A másik csúcsot, a 43 méter magas, a világ legnagyobb mesterséges Summy névre hallgató mászófala jelenti. A fokozatosság elve alapján a gyakorlatot kisebb falak megmászásával lehet megszerezni. Erre a célra egy hatalmas terem áll rendelkezésükre, ahol kezdők, illetve haladók is edzhetnek a kisebb mászófalakon.

A Clymb igazi élményparkként működik majd, mivel kávézókat, éttermeket, de különféle üzleteket is találhatunk itt. A mászófal belépőjegyei 25, a szélcsatornáé 60 dollárnál kezdődnek, de aki csak nézelődni szeretne, akár ingyen is bemehet.

A Clymb Abu Dhabi élménypark építészetében, dizájnjában újszerű, de funkcióiban is világrekorder.

Forrás: Roadster.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások