hír felújítás Román Csarnok Szépművészeti Múzeum

A Román Csarnok rekonstrukciója befejezés előtti fázisába ért

A Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója


Java | 2017.07.06
A Szépművészeti Múzeum rekonstrukciójának központi része a látványos, 900 négyzetméteres Román Csarnok, amit az összehangolt gyors és precíz munkának köszönhetően idő előtt, már 2018 tavaszától megnyitnak a látogatók előtt.

A csarnokban már csak a párkány alatti falrészről hiányzik a festés. Kőszegi Antal főmérnök hozzátette, hogy ennek felfestése előtt a terem újragyártott márvány mozaikpadlót kap, majd elvégzik a bevilágító hőszigetelt ablakainak cseréjét, felszerelik az árnyékolórendszert és napkollektorokat helyeznek a tetőre.

A korábban mostoha sorsú Román Csarnokot kényszerűségből, a második világháborús súlyos sérüléseinek következtében zárták el. Teljes pompájában a csarnokot ezt megelőzően az 1940-es évek elején lehetett látni, amelynek műemléki rekonstrukciója a mostani beruházás szíve” számolt be a sajtóbejáráson Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Elmondta: a csaknem 900 négyzetméter alapterületű terem falfestményein összesen hetven restaurátor dolgozott, akik mintegy 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak korhűen újjá 1500 liter konzerválóanyag, valamint öt és fél kiló aranylemez felhasználásával.

A Szépművészeti Múzeumban jelenleg összesen 14 ezer négyzetméteren zajlik a felújítás.

Az év végére elkészülnek a múzeum új kiállító- és közönségforgalmi terei, s az átfogó rekonstrukciója után 2018 őszén veheti ismét birtokba a közönség a Szépművészeti Múzeumot teljes egészében. A Magyar Építő Zrt. által kivitelezett felújítás 14 ezer négyzetmétert, az épület alapterületének mintegy 40 százalékát érinti.

A csaknem 10 milliárd forintos beruházás keretében korszerűsítik a fűtésrendszert, elvégzik a komplex akadálymentesítést, klimatizálják a kiállítóterek egy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket, korszerű restaurátor- és raktárműhelyeket alakítanak ki. A műtárgyraktáraknak csaknem 500 négyzetméterrel több hely jut a megújult épületben. A Liget Budapest projekt keretében zajló munka során a múzeum kiállítóterei összesen 2000 négyzetméterrel bővülnek.

A Román Csarnok 2018 elejétől a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 19. század előtti gyűjteményeiből létrehozott új, gazdag állandó kiállítással várja a művészet rajongóit. 2018 és 2019 fordulójára a Szépművészeti Múzeum vezetése tervbe vett egy érdekes Leonardo-kamaratárlat megrendezését, 2019 őszén pedig Rubens és a flamand barokk művészetét bemutató nagyszabású kiállítás nyílik majd - ismertette Baán László.


Forrás: Magyarépítők.hu
 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások