épületek

A szerb Tudományos-Technológiai Park második ütemét a magyar KÉSZ építi


Java | 2020.07.28

A szerb gazdaság irányítótornyaként nyilvántartott létesítmény mindazt képviseli, amit egy mai korszerű tudományos parktól elvárhatunk. Az okos komplexum a zöld építészet kritériumainak is maximálisan megfelel.

A második ütemben 16 000 m2-rel bővülő épület új kihívásokat hoz a külhoni és a hazai befektetők számára a startup vállalkozások létesítésére. A második ütem kivitelezése 9,5 millió euróba kerül, s 8 hónapig tart. Ebből 4 millió eurót Szerbia, a fennmaradó összeget pedig az Európai Beruházási Bank hitel formájában biztosítja. Dubravka Negre, az Európai Beruházási Bank nyugat-balkáni részlegének irodavezetője: „Az volt a célunk, hogy fejlesszük a szerbiai felsőoktatási intézményeket, valamint azokat is, amelyek fejlesztéssel vagy kutatással foglalkoznak, elsősorban a közszféra területén, hogy utána ezzel segítsük a magánvállalatok fejlődését is annak érdekében, hogy a szerb gazdaság versenyképesebb legyen, és hogy a szerb szolgáltatások és termékek olyan piacokon is megjelenjenek, ahol eddig elképzelhetetlen volt.”

Négy hasonló típusú létesítmény található az országban. Az újvidéki Tudományos-Technológiai Park építése 2016 októberében kezdődött, s 3 000 hallgató és 400 oktató, valamint az asszisztencia befogadására lesz alkalmas. Az első szakaszban elkészült épületrészt idén január végén adták át.

Fotók részben: épülettár.hu
Forrás: Pannon RTV

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások