épületek tata Szent Kereszt templom

Hamarosan régi fényében pompázik a tatai Szent Kereszt templom


Java | 2019.06.11

A templom létrejöttét mecénásként finanszírozta az Esterházy család, így vált épített örökségünk kiemelkedő elemévé. A tatai nagytemplom a Győri Egyházmegye kötelékébe tartozik, késő barokk – copf stílusú. A Kossuth téri templom Franz Anton Pilgram, Fellner Jakab és Grossmann József építészek munkáját dicséri.

A kéttornyú templom lenyűgöző belső terének kialakítása többek között Mohl Adolf, Gött Antal, Schweiger Antal valamint Mes János György nevéhez fűződik. Az 1990-es évek végére a templom állaga erősen leromlott. Több fázisban szervezték meg a felújítást. A 2000-es évek elején megtörtént a templom vakolása is, a meglazult toronysisakokat pedig 2009-2010 folyamán építették újjá, s vörösréz lemezzel burkolták. 2011 óta a templom melletti térrész II. János Pál pápa nevét viseli. A jelenleg folyó munkákról június 5-én a Kossuth téren rendeztek nyílt sajtótájékoztatót

A felújítás terveinek elkészítésére tatai építészt választott az Egyházmegye, a munkát Markos Anikónak, a Megyei Építész Kamara elnökének köszönhetjük, a kivitelezést az "ARTemisz & Sofia" Építőipari Kft. végzi.

 A felújítás a Magyar Kormány támogatása nélkül nem jöhetett volna létre, s a kormányzatnak azért fontos egy ilyen beruházás, mert a templom az épített örökségünk része. Ezek az épületek egy adott országról, településről, történelméről, kultúrájáról beszélnek, és hozzájárulnak a turizmus fejlődéséhez is, ezért nagyon helyénvaló, hogy a kormány segíti a templomok, így a tatai nagytemplom megújítását. Az pedig, hogy egy templom ne csupán külsőleg újuljon meg, hanem a közösségének lelki megerősödését is szolgálja, már az Egyház feladata – nyilatkozta Dr. Veres András.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth téren elmondta, hogy a Szent Kereszt Templom megújítását 625 millió forinttal támogatja a magyar kormány, s ennek azért is óriási a jelentősége, mert a 2015-ben újjászületett Kossuth térrel együtt a városnak ez a területe méltán lehet így a tataiak büszkesége. Soltész Miklós a helyszínen tájékoztatott arról, hogy 25 millió forintos állami támogatás segítségével hamarosan megújul a Kálvária-dombon lévő Golgota szoborcsoport is.

Bencsik János országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a templom felújításának kérdése már 2015-ben, a Kossuth téren zajló munkák megkezdésekor felmerült. Már dolgoznak a II. János Pál pápa tér megújítását, és a templom mögötti parkoló végleges kialakításának tervein is.

A tatai Szent Kereszt templom felújítása várhatóan több mint egy évig tart majd. A homlokzat felújítását kőrestaurátor és farestaurátor végzi, egyúttal felújítják, illetve kicserélik az összes nyílászárót is. A templom homlokzatának színéről a javított felület kialakítása után döntenek majd.

Forrás: Tata Város Hivatalos Honlapja

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások