hír rendezvény átlátszó napelem Jövőtechnológiák az építésben

Amerikai találmány: az átlátszó napelem a jövő egyik slágere lesz!


Java | 2015.10.30
Üvegszerűen átlátszó napelempanelt alkottak Amerikában, mellyel akár az óriási felhőkarcolók üvegfelületei is építhetők vagy egy részüket kiegészíthetik velük. A szerkezet egyelőre fejlesztési fázisban van, de ha sikerül javítani energiatermelő hatékonyságán, számos területen hozhatna forradalminak nevezhető változást.

A Michigani Állami Egyetem (MSU) fiatal kutatói hozták létre ezt a forradalmian új és teljesen átlátszó napelempanelt, mely áttörést jelenthet az építészet területén. Az egyetemi csapat fejlesztésénél hangsúlyos szerepet kapott az átlátszósági faktor. A mérnökök olyan fényáteresztő, a napfényt összetömörítő elemet hoztak létre, amelyet akár ablakra vagy bármilyen áttetsző felületre fel lehet helyezni. A tömörítő, amely szerves molekulákat használva elnyeli a szem számára nem látható hullámhosszú fényt, begyűjti a napenergiát úgy, hogy közben nem befolyásolja a fényáteresztő képességet.

„Képesek vagyunk ezt az anyagot úgy kalibrálni, hogy csak az emberi szem számára amúgy is láthatatlan vagy kevéssé látható, az ultraibolya és infravörös tartományhoz nagyon közel álló fényt fogadja be. Ezt átalakítja egy más hullámhosszú, infravörös fénnyé” – magyarázta a portál érdeklődésére Richard Lunt, a Michigani Állami Egyetem vegyészmérnöki és anyagtudományi adjunktusa. Az elfogott fény aztán a panel széleinek belső részén elhelyezett fotovoltaikus napelemek vékony sávjának segítségével alakul át elektromossággá. A napfény begyűjtése és elektromossággá alakítása így egyszerre lehetne hatékony és esztétikusabb. Ráadásul ez a technológia könnyen integrálható a már álló épületekbe is.

A mérnökcsapat tagjai, Yimu Zhao, Benjamin Levine és Garrett Meek jelenleg azon munkálkodik, hogy javítsák a szerkezet energiatermelő hatékonyságát, amely jelenleg 1 százalék. A cél, hogy ezt a mutatót 5 százalék fölé tornásszák. Ebből a szempontból egyébként jelenleg egy ausztrál megoldás számít világrekordernek. Ez év elején közölte az Új Dél-walesi Egyetem professzora, Martin Green, hogy több mint 40 százalékos hatékonyságot sikerült elérni a Sydneyhez közeli kültéri teszteken, és ezt az amerikai Nemzeti Megújulóenergia-laboratórium (NREL) független mérései is megerősítették. A próba során egyébként kereskedelmi forgalomban már elérhető napelemeket használtak, nem a technológia, hanem a módszer volt új, a napfényt ugyanis nem a maga természetes valójában, hanem fókuszáltan engedték rá a panelekre, s így hasznosíthatóvá vált az a fénymennyiség is, amely egyébként veszendőbe ment volna. Ehhez egy a RayGen Resources által fejlesztett úgynevezett energiatornyot használtak.

A témában bővebben tájékozódhat az Artifex Kiadó által szervezett Jövőtechnológiák az építésben című konferenciasorozaton.
További információk és jelentkezési lehetőség itt! a szerk.
 


Forrás: MNO

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások