hír Balatonfüred buszpályaudvar vasútállomás

Átadták Balatonfüred megújult vasútállomását és buszpályaudvarát!


Java | 2017.07.11
A több mint negyvenéves épület rekonstrukcióját a MÁV még 2013-ban megkezdte. A műszaki szempontból indokolt szerkezeti és épületgépészeti munkákat a vasúti szolgáltatások modern technikai követelményei szerint, az európai állomásfejlesztési trendeknek megfelelően hajtották végre.

Az átadóünnepségen Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Papp László, az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója és Kazai Katalin, a MÁV-START Zrt. értékesítési igazgatója tájékoztatta az érdeklődőket és a sajtó képviselőit a felújításokról.

1909. július 1-jén adták át anno a Börgönd–Tapolca vasútvonalat a forgalomnak, amelynek – személyszállítási szempontból – a balatonfüredi az egyik legjelentősebb vasútállomása. 1930-ban az épületet kibővítették, de az egyre növekvő balatoni turizmus miatt 1973-ban egy nagyobb állomást is építettek.

A mostani rekonstrukció során megújult az épület homlokzata, korszerűbbé váltak az utasokat kiszolgáló és a vasúti infrastruktúra működéséhez szükséges irodák, technikai helyiségek, valamint az információs rendszer is. Felújították az álmennyezeteket, a burkolatokat, az üvegfalakat, a világítást, az aluljárót és a peronokat is; új padokat és szemeteseket helyeztek ki. A kor követelményei szerint akadálymentessé tették az utastereket, a mosdókat, az aluljáró és a peronok között pedig három karfaliftet szereltek be, továbbá vakvezető sávokat alakítottak ki a peronra vezető lépcsők tetejéig. Az utasok az állomás területén – a kiépített wifihálózatnak köszönhetően – ingyenesen internetezhetnek, biztonságukról videokamerás térfigyelő rendszer gondoskodik. A vasútállomás északi részén ötven férőhellyel rendelkező (ebből kettő akadálymentes), közvilágítással és térfigyelő kamerákkal ellátott P+R parkolót, valamint – 30 kerékpár részére – B+R parkolót alakítottak ki, a szükséges csatlakozóutakkal. A szintén felújított buszpályaudvaron nyolc indulási, két érkezési megállót a távolsági, továbbá két állást a helyi autóbuszok számára alakítottak ki, tíz helyet pedig a buszok elhelyezésére használnak. A Castricum téren korszerűsítették a volános diszpécserhelyiségeket, a peronokat, az úthálózatot, a közvilágítást, és megújították a zöldterületeket is. A MÁV és a Volán területére jegyértékesítő automatát, modern hangos és vizuális utastájékoztató berendezéseket telepítettek.

A korszerű, intermodális jellegű csomópont beruházása 1,1 milliárd forintból valósult meg, a MÁV 700 millió forintot költött a felújításra, az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából származó rész 350 millió forintot, önerő támogatásként a magyar költségvetésből juttatott rész pedig 58 millió forintot tett ki.

Forrás: orientpress.hu
Építész: Gyarmati Tamás (Vadász és Társai Építésziroda)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások