hír Baihetan Kína Pajhotan

Épül a világ második legnagyobb vízierőműve Kínában


Java | 2017.09.29
Az építkezést megelőzően százezer helyi lakost kellett kiköltöztetni a Szecsuán és Jünnan tartományába, s ezután a Jangce folyó felső folyásánál az építkezés megkezdődhetett. A Csinsa folyón épülő Pajhotan (Baihetan) erőmű teljes kapacitása 16 millió kilowatt lesz, ami évente 60 milliárd kilowattóra áramtermelést jelent.

Ez a mennyiség, Peking 2015. évi áramfogyasztásának kétharmadát teszi ki A Pajhotan egyike a Csinsa folyó alsó folyására tervezett négy vízi erőműnek. A sorozatból kettő már 2013-ban és 2012-ben elkészült. .A most épülő erőmű gátja 300 méter magas lesz. A négy erőmű összkapacitása több mint 46 millió kilowatt lesz, és 190 milliárd kilowattóra energiát fognak évente termelni, ami a duplája annak, amennyit a Három-szurdok erőmű, a világ jelenlegi legnagyobb vízi erőműve termel
Az erőmű a tervek szerint 2021-ben kezdi meg részlegesen a működését, majd teljes kapacitáson 2022-től üzemel. Az új vízi erőmű által mintegy 20 millió tonna szén elégetését képesek kiváltani, ezáltal évi 52 millió tonnával csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást. Mintegy százezer embert telepítenek át Szicsuán (Sichuan) és Jünnan (Yunnan) provinciákban.

Az erőmű gátja 277 m magas, fent 12, alul 72 méter vastagsággal.
Tározó mérete: 17,9 milliárd köbméter (17,9 köbkilométer)

Kivitelező: China Three Gorges Corp. (CTGC)
Fotó: Xinhua/Zhao Yun
Látványos videóanimáció (némi kínai propagandával):

És az építési terület mostanában:



Forrás: www.erdekesvilag.hu
 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások