Java | 2015.11.04
A látványterveket elnézve a megvalósuló beruházások alaposan átrendezik majd a tízmilliós főváros építészeti szövetét a jövőben. Sok vita előzte meg a „kert híd” építését is többek között, de az eddigi információk szerint mégiscsak lesz virágos híd Thomas Heatherwick építésztervező honlapja szerint.

1. ”Kert híd” a Temzén

Egyszerűnek nevezte parkosított gyalogos hídját az ötletgazda Thomas Heatherwick, akinek tervére a Lambeth London Borough Council és a Westminster City Council is rábólintott a közelmúltban. A fákkal és bokrokkal beültetett, 367 méter hosszú híd tényleges megvalósulása talán csak a költségvetésen bukhat meg, ugyanis jelenleg körülbelül 60-65 millió fontra (kb.170 milliárd forint) saccolják a költségeket. Heathewick és Arup építészeti irodával közösen megálmodott parkos hídja London központjának déli részén, a South Bank és a Covent Garden között szelné át a Temzét, amint a Tervlap két éve megírta.

2. Épületek

Norman Forster tervei alapján épül egy 160 szobás luxushotel a Battersea erőmű mellett. A nagyvonalú terv különlegessége, hogy a nyitott tetőn végighúzódva egy hatalmas medence és kert – csodálatos kilátással a városra – várja majd a vendégeket. Egy szinttel lejjebb étterem és bár fogadja az ide látogatókat. Az épületben helyet kap egy “több célt szolgáló kreatív tér” is, kiállításokkal, és egyéb művészeti, kulturális események rendezésének lehetőségével. Az épületet a tervek szerint 2019-ben adják át.

A fejlesztéssel megbízott cég, a Battersea Power Station Development Company további tervei szerint egy új főutcát is megálmodtak a környékre (erről már írtunk), menő üzletekkel, éttermekkel, közparkkal és egy Prospect Place nevű közösségi térrel. Ez utóbbit az amerikai Frank Gehry tervezi, akinek a nevéhez olyan épületek fűződnek, mint a bilbaói Guggenheim Múzeum, vagy a Los Angelesben található Walt Disney Concert Hall.

Ezen a téren lesz az a The Flower (azaz Virág) fantázianévvel ellátott épület, amely a fejlesztők (a terveket elnézve nem is megalapozatlan) elképzelései szerint “London építészeti mérföldköve” lesz.

Korábban a tervek pár részletét megismerhette a nagyközönség, ezek közül a legizgalmasabbnak az a medence tűnik, ami két lakóépületet köt majd össze – 35 méterrel a föld fölött.
Az “égi akváriumnak” is nevezett megoldás a maga nemében is különlegesség a világon, és azért nyilván érdekes érzés lesz a 120 centis vízben elnyúlva London panorámájában (például a Parlament épületében) gyönyörködni. A lebegő medencével a tervlap.hu már foglalkozott a ezen az oldalon.

Végül lássuk, Rafael Vinoly hogyan is gondolja:



(Fotók: Battersea Power Station, archdaily.com)

Forrás: archdaily.com,
Index.hu
gazdagisztan.blog.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások