hír épületek

Karanténünnep az ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpontban – Május 16. a Fény napja


Java | 2020.05.21

A szegedi székhelyű ELI-ALPS a lézer megszületésének 60. évfordulója alkalmából világraszóló ünnepléssel készült a lézertudomány nemzetközi tudósaival együtt. Az eseményt a koronavírus-járvány miatt kényszerűen elnapolták, de a virtuális ünneplést május 16-án megtartották.

Virtuálisan bejárhattuk a szegedi lézerközpont összes helységét, az itt folyó munkákat is megismerhettük. A fény kulcsfontosságú szerepet tölt be az emberiség életében, az ember a történelem előtti időktől kezdve különlegesen viszonyult a fényhez, mivel a környezeti ingerek 90%-a a szemünkön keresztül érkezik. Nem csoda, hogy a fénykutatás a tudósokat is foglalkoztatta. Alhazen, a kiváló arab tudós is az optika területén érte el sikereit, de Newton is talán legbüszkébb a fény színekre való bontásával kapcsolatos kísérletére volt.

A lézer előállításának első sikeres kutatója Theodore Mainman volt, aki 1960. május 16-án jegyezte fel az első olyan méréseit, melyek a lézer megjelenésére uraltak, de még ugyanabban az évben sikerül négy további munkacsoportnak (Schawlownak és Wiedernek egymástól – és persze Maimantól – függetlenül rubinban, Sorokinnak uránnal adalékolt CaF kristályban, Javannak He-Ne gázkeverékben) lézerműködést demonstrálnia. Ez a különleges fénysugár hatalmas tudományos lavinát indított el. A lézerek az életnek szinte minden területén megjelentek azóta, a vonalkód-leolvasótól a speciális orvosi lézeres műtéteken át a gravitációs hullám detektálásig, és olyan alkalmazások épülnek rájuk – mint pl. a nagysebességű optikai adatátvitel –, amelyek nélkül már a hétköznapjaink is elképzelhetetlenek.

Európa vezető lézerfizikusai, a Nobel-díjas Gerard Mourou közreműködésével 2005-ben elkészítették az ELI tudományos megalapozására szolgáló tanulmányukat, majd megépült a szegedi ELI-ALPS impozáns épülete Szegeden.

„Ha valahol, akkor az ELI-ALPS-nál okunk van megünnepelni a lézerek felfedezésének 60. évfordulóját. Ehhez méltó keretnek képzeltük a látogató központ megnyitását 2020. május 16-án. Sajnos azonban a körülmények megakadályoztak bennünket abban, hogy a megnyitót vendégeink társaságában ünnepeljük, így az esemény helyett a ma szokásos „karanténmegoldások” szellemében egy rövidfilmet készítettünk, amelyben a látogatók nevében fiatalok járják be a helyszíneket. Természetesen az igazi megnyitó nem maradhat el, reméljük hamarosan módunkban lesz megtartani, és bízunk abban, hogy amint az élet normalizálódik látogatóink nagy számban érkeznek majd, hogy bepillantsanak a kutatás kulisszatitkaiba.” – közölte megnyitóbeszédében Prof. Dr. Szabó Gábor ügyvezető.

Forrás: PalánkHír.h

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások