hír épületek cikk felhőkarcoló Hanging Village Huaxi Kína

Kína leggazdagabb faluja felhőkarcolót emelt a kommunizmus utópiájaként


Java | 2018.08.10
A nevezetes, kétezres lélekszámú faluban, Huaxiban mindenki gazdag mindaddig, amíg itt él, de csak addig! Alaposan meg kell gondolni a költözést, ugyanis senki semmit nem vihet magával a szerzett javakból. Egyfajta mementóként figyelemfelkeltő, 328 méter magas felhőkarcolót emeltek a helyiek, amely akár kommunista utópiának is tekinthető.

Huaxit Wu Renabo, a helyi kommunista párttitkár alapította egykor. A falu szegény kínai mezőgazdasági közösség volt, ma pedig a dinamikus fejlődésének köszönhetően egy multimilliomos hely, amelynek tevékenysége meghatározó az acél- és a hajózási piacon. Huaxi 2011-ben az érdeklődés középpontjába került, mivel megalapításának ötvenedik évfordulóját egy érdekes felhőkarcoló építésével ünnepelte meg. A Huaxi Hanging Village nevet viselő épület magassága eléri a 328 métert, belső tereiben pedig az összes helyi lakos elfér egyszerre.

A településen ingyenes az egészségügyi ellátás és az oktatás, a családok pedig luxus életszínvonalat biztosító, de uniformizált családi házakban élnek. Persze ezek után ne csodálkozzunk, hogy autóikat sem a használtpiacról szerzik be, és minimum 250 000 dollárnyi megtakarításuk van fejenként.

A dőzsölés ellenére mégis különös hangulat uralkodik a faluban. Egyfajta kommunista utópia valósul meg, mivel a gazdagságra utaló, pozitívnak vélt képet beárnyalja, hogy kötelezően dolgoznak a helyiek a hét minden napján, hétvégén is. Az utópisztikus kommunista világot igazolja, hogy a magántulajdon fogalmát is sajátosan értelmezik, hiszen ha elhagyják falujukat, akkor mindenüket hátra kell hagyniuk, nem tudják eladni a házukat, hogy a bevételből új életet kezdjenek bárhol máshol a világban. Az Eiffel torony, illetve a londoni Szilánk magasságával megegyező, 74 szintes toronyban szálloda és lakóblokk kapott helyet. A négy év alatt elkészült épület tetejére hatalmas, üvegből készült gömböt helyeztek, amely a világot jelképezi. A 800 lakóegység mellett egy kiállítótermet és egy forgó éttermet is berendeztek, valamint a tetőtéren medencék és kertek várják a kikapcsolódni vágyó vendégeket.

Forrás: www.realista.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások