hír tervek Már épül a gigaproject Angyalföldön.

Már épül a gigaprojekt Angyalföldön


Java | 2016.08.28
Az Árpád híd pesti hídfőjénél lévő térség, a modern városrendezési fejlesztés koncepciója szerint, még 2007-ban a főváros egyik alközpontja kívánt lenni. Az Al Holding (Angyalföldi Lakásépítő) gigaprojektjét a válság akkor megtorpedózta. A városközpont a HB Reavis jóvoltából, most mégis megépül! Az építkezés már is elkezdődött!

A sok éve húzódó városcentrum megépítése azóta is folyamatosan napirenden volt. Legutóbb 2012-ben került elő a megafejlesztés terve: a Sconto áruház elbontásával. Sokak szerint a főváros egyik legizgalmasabb építészeti téregyüttese és közösségi agorája jöhet létre, ha felépül a multifunkcionális városközpont. Akkoriban úgy kalkuláltak, hogy két-három éven belül kezdődhet a beépítés a nevezett Róbert Károly körút-Váci út-Árboc utca-Esztergomi út által határolt területen, vagyis a kivitelezés 2014 és 2020 között realizálható. A 200 ezer négyzetméternyi, vegyes funkciójú city architektúrája harmonikus párbeszédet folytat a környezetével, így például a rendőrpalota és a József Attila Színház tömbjét ölelő területtel, de természetesen az Esztergomi út mentén fekvő ingatlanokkal is. Aztán idén, mint a mesében: jött a csoda és célegyenesbe fordultak a dolgok, hiszen a Váci Corner irodaházat fejlesztő HB Reavis meglepetésszerűen és örvendetesen jelentette be a gigaprojekt megvalósítását. A HB Reavis Közép-Európa legnagyobb fejlesztői közé tartozik, projektjei vannak Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, sőt az Egyesült Királyságban is. Az angyalföldi 3 hektáros területen 136 ezer négyzetméteres irodaparkot és szolgáltató egységeket épít fel öt fázisban, vagyis megvalósul az áhított új városközpont, amelyet rég óta várunk. Az ingatlanokat a cég a legmagasabb szintű környezettudatossággal és innovatív technológiák használatával építi meg olyan neves tervezők bevonásával, mint a londoni Make vagy éppen a budapesti Finta Stúdió. Az elképzelések alapján néhány ikonikus épületet is megcsodálhatunk majd a jövőben. A projekt idén nyáron már elindult, a kivitelezés javában tart, s az első épületet 2018-ban adják át. Az irodapark teljes befejezésekor összesen 12-14 ezren dolgozhatnak majd a helyszínen, akiknek az igényeit nagyjából 10 ezer négyzetméternyi szolgáltatási terület látja el.

Radnóty Zoltán, a fejlesztő ügyvezetője szerint:
„Izgalmas kihívást jelent számunkra ez az ikonikus projekt. A sztárépítészekkel megerősített csapatunk a friss nemzetközi építészet értékeit kívánja ötvözni Budapest csodálatos hagyományaival úgy, hogy az nem csak a bérlők megnövekedett igényeit szolgálja majd, hanem a budapesti közösség mindennapjait is pozitívan befolyásolja”

Forrás: realista.hu

Illusztráció: korábbi látványterv

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások