tervek Széchenyi

Megkezdődött a nagycenki Széchenyi-kastély megújulása


Java | 2021.01.25

2021. január 22-én, pénteken 13.00 órakor rendezték meg – a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében – „A nagycenki Széchenyi-kastély turisztikai célú fejlesztése” ünnepélyes alapkő letételét. Ez a kastély megújulás tiszteletadás gróf Széchenyi István gazdag élete és munkássága előtt. 2022-re várható a nemzeti emlékhely átadása.

A rekonstrukció 2 milliárd 844 millió forintba kerül, mely egyrészt uniós forrásból, másrészt hazai forrásból valósul meg.

Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa hangsúlyozta: a Széchenyi-életmű sokrétűsége lehetővé teszi majd egy gazdag tematikájú állandó kiállítás megrendezését, amely alapvetően két részre tagolódik majd a kastély két szárnyában, a látogatói igényeknek megfelelően. Felújítják a Pandúrházakat, újabb funkcióval bővülhet a Virágház, valamint megújulhat a kastélypark is. Az Öregkastély Széchenyi legjelentősebb alkotásai mellett a család és a birtok, valamint a kastély történetét mutatja majd be, a Széchenyi-szárny pedig az otthonukat. A látogatók bepillantást nyerhetnek Széchenyi István dolgozószobájába, megismerhetik hajdan a kastélyba érkező vendégek fogadásának körülményeit és nem utolsó sorban Széchenyi István feleségének, Crescence grófnőnek a világát is.

A felújításról Glázer Tamás, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: A kastély együttes egyetlen vendégbejárata és a pénztár a jövőben a Pandúrházaknál kap helyet, ahol kulturált mosdó helyiségeket is kialakítunk az érkező látogatók számára. Az érdeklődők a csodaszép barokk kerten keresztül érik el az Öregkastély épületét, ahol kényelmes fogadótér és praktikus ruhatár, valamint csomagmegőrzési lehetőség is várja őket.

A kiállítási útvonal az Öregkastély földszintjéről indul és a jelenlegi terek mellett a Széchenyi-szárnyban némileg növelt alapterületén folytatódik tovább. Az Öregkastély földszintjén lévő térben a mozgáskorlátozottak számára alakítanak ki kiállítás bejárási lehetőséget. Az oratóriumba való átjutást szintén helyreállítják, bevonva ezzel a kápolna terét is a látogatható térségbe. Múzeumpedagógiai elemeket terveznek a kiállítás egyes szakaszaiba, valamint a Széchenyi-szárny földszintjén erre a célra élményelemekkel tűzdelt foglalkoztatószobát is kialakítanak. A cél, hogy minden korosztály számára vonzó és kifejezetten sokszínű kiállítás valósuljon meg. A Széchenyi-szárnyhoz közvetlenül kapcsolódó Virágház összetett funkciót kap. Időszakosan itt rendezik meg például a modern, kortárs művészeti kiállításokat, ezzel párhuzamosan pedig akár rendezvényteremként is üzemelhet az óriási üvegfelületekkel a kerthez kapcsolódó, reprezentatív tér. A kiszolgáló funkciók helye adott, jelenleg is működő vizes blokkok korszerűen megújulnak, a pincében pedig a kiállító és rendezvénytérhez kapcsolódó kiszolgáló funkciókat (raktár, előkészítő, stb.) helyeznek el. További fejlesztési elemként a Széchenyi-szárny déli felében a múzeum üzemeltetéséhez szükséges irodák, őrszoba, mosdó, étkező kerül kialakításra és a gépészeti berendezések korszerűsítésére is sor kerül.

Barcza Attila (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy Sopron és térsége 2016-tól kiemelt turisztikai fejlesztési régió, ahol Sopron, Nagycenk és Eszterháza egymást erősíthetik látványosságaikkal.

Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerint céljuk, hogy Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” életének helyszíne és nyughelye a fejlesztések eredményeként olyan „nemzeti zarándokhellyé” váljon, amelyet a Széchenyi-örökség, annak szellemisége iránti tiszteletből legalább egyszer minden magyar ember meg akar majd látogatni.

 

Forrás: MTI,  www.szechenyiorokseg.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások