hír épületek Szcientológia Székháza

Megnyílt a Szcientológia új székháza


Java | 2013.12.20
15 éves építkezés után végre elkészült a Szcientológia Egyház új főhadiszállása. A hipermodern szentély e vallás híveinek adományaiból, vagyis 145 millió dollárból valósult meg. A székház a floridai Clearwater városában épült és a teljes alapterülete 377 000 négyzetméter.

A szcientológia mekkája a Föld összes híve számára szolgál tekintélyt parancsoló szellemi központként. Ennek jegyében a megnyitó ünnepség alkalmából közel két méter magas kerítéssel vették körül a területet, hogy távol tartsák a kíváncsiskodókat. A békés szemlélő számára ez kissé riasztónak tűnt, ha az egyszerű földi halandó egyáltalán vallásnak tekinti a szcientológiát. Egyesek szerint szekta, mások szerint komoly üzleti vállalkozás, egyfajta agymosás, de persze akadnak, akik modern vallásnak tekintik. Nem tisztünk ebben állást foglalni, de megosztó és erős szervezetről van szó. A biztonsági szolgálat a rendőrséggel megerősítve tízezer vendégre számított, de a becslések szerint kb. ötezren voltak jelen. Természetesen az első sorban állt a szervezet két világhírű reprezentánsa, a két filmsztár John Travolta és Tom Cruise. Építészetére a pompa a legjellemzőbb.

Forrás: www.delhir.com
www.erdekesvilag.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások