hír felújítás Nemzeti Várprogram rekonstrukció vár

Nagy horderejű Nemzeti Várprogram indul jövőre


Java | 2015.07.01
A Nemzeti Kastélyprogram sikerén felbuzdulva, s ahhoz hasonló elhivatottsággal a kormány elfogadta a Nemzeti Várprogramot, melynek keretében összesen 31 várat újítanak fel teljesen vagy részlegesen az elkövetkező években – jelentette be L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Budapesten.

„A 25 milliárd forint összköltségvetésű program fő célja a tartósan állami tulajdonú műemléki állomány fejlesztése, valamint a természeti és kulturális örökség védelme. A magyar műemlékállomány olyan részéhez fogunk hozzányúlni, amelynek felújításával, funkciói újragondolásával kapcsolatos átfogó program az elmúlt években nem létezett” – hangsúlyozta L. Simon László. 31 kulturális és természeti örökségi helyszín újulhat meg, ezen belül 17 helyszínen komplex fejlesztés megy végbe 2015–2020 között.

A jövőre kezdődő várprogram uniós és állami forrásból három lépcsőben valósul meg.

1. Az első ütemben a diósgyőri, az egri, a kisvárdai és a sümegi vár fejlesztése 4,5 milliárd forint értékben.

2.A 2017-ben induló, több mint 12 milliárd forintos második ütemben a szigetvári, a gyulai, a cseszneki, a tatai és a visegrádi vár, valamint a mosonmagyaróvári Óvári vár, a dobai Somlói vár, a nagyvázsonyi Kinizsi-vár, a szerencsi Rákóczi-vár, Csókakő vára és a várpalotai Thury-vár újulhat meg, valamint a helyreállított várgesztesi és simontornyai vár korszerűsítését végzik el.

3. A tervek szerint 2017 végén, 2018 elején induló, 8,5 milliárd forint költségvetésű harmadik ütem keretében további 14 helyszínen: Ónod, Sirok, Esztergom, Nógrád, Szigliget és Hollókő várainál, valamint a regéci várnál, a sárospataki Rákóczi-várnál, a szögligeti Szádvárnál, Drégelypalánkon Drégely váránál, a kereki Fejérkő váránál, a sárvári Nádasdy-várnál, a döbröntei Szarvaskő váránál, továbbá Gyulakeszin Csobánc váránál valósulnak meg állagmegóvási, rekonstrukciós munkálatok, illetve turisztikai fejlesztések.

Emlékeztetőül: a Nemzeti Kastélyprogramot még tavaly fogadta el a kormány; ebben a programban 35 kastély újul meg a 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban, 30 milliárd forint európai uniós és 10 milliárd forint hazai forrás felhasználásával.

Forrás: MNO

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások