hír Forster Központ paradigmavátás Sághi Attila elnök kinevezése

Paradigmaváltás és új elnök a Forster Központ élén!

Az új név: Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ


Java | 2014.09.05
A műemlékfelügyeletet ellátó Forster Központban Cselovszki Zoltánt a Forster elnöki székében Sághi Attila váltja. A Kormány rendelete értelmében igazi csúcsintézménnyé váló Központ új feladat- és hatáskörrel, hatósági, vagyongazdálkodási, valamint szolgáltatási feladattal is rendelkezik ezután.

Az intézmény elnevezésében a korábbi örökséggazdálkodás és szolgáltatás szavak helyére az örökségvédelem és a vagyongazdálkodás került, ami a feladatok változására utal. A műtárgy, a műemlék és a régészet területei újra egyesülnek, a nemzetstratégiai szempontból egybetartozó kulturális örökségi elemek egy helyen koncentrálódnak. Az új elnök tervei is elég ambiciózusak, hiszen idén 70, jövőre 300 millió forintot fordítanak európai uniós források megszerezésére, így az eddigi 8,5 milliárd fölött a következő tervezési időszakban 25 milliárd fejlesztési forrást szeretnének megszerezni és felhasználni úgy, hogy az a későbbiekben az államnak ne jelentsen jelentős plusz kiadásokat.

Az eddig meglévő feladatkörök mellé tehát visszakerültek azok az örökségvédelmi tevékenységek (elsősorban kutatási, tudományos és szakértői munka), amelyek korábban a Lechner Lajos Tudásközponthoz tartoztak Átkerül a Forster Központba az állami régészeti feladatokat ellátó Nemzeti Örökségvédelmi Központ is, a Hiller István minisztersége idején létrehozott, egykori Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat jogutódja, amely 2010-től mostanáig a Nemzeti Múzeumba olvasztva működött. Ezen kívül a Forster Központ, amely több mint negyven állami tulajdonú műemlék ingatlant kezelt (például Dég, Nádasdladány, Ozora, Füzérradvány, Edelény kastélyait), újabb jelentős műemlékeket kap kezelésbe.

Sághi Attila az új elnök

Sághi 1969-ben született, négy gyerek apja, építőmérnök, építészmérnök, mérnök-közgazdász és műemlékvédelmi szakember is, aki munkájában nemcsak a műemlékes szempontokat tudja megjeleníteni, hanem eddigi műszaki ellenőri tevékenysége révén gyakorlati terepen is bizonyított. Vagyis azt a praktikus tudást is be tudja vetni, ami a megcsúszott uniós finanszírozású beruházások felgyorsításához szükséges. Sághi Attila a hivatalba kívülről jött, a műemlékfelújításban viszont jártas, hiszen cége, a Sz-Építők Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. lebonyolítóként, műszaki ellenőrként vagy beruházásirányítóként részt vett egyebek mellett a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély, a Gödöllői Királyi Kastély, a pesti Vigadó megújításában, de a most zajló múzeumnegyed projekt körül is voltak feladatai, ők készítették például a Szépművészeti Román csarnokának helyreállítási tervét.

A sajtótájékoztatóról:

„Sághi Attila bemutatkozó beszédében elmondta, két dolgot szeretne elkerülni, az egyik, hogy a műemlékvédelem elefántcsonttorony legyen, a másik pedig, hogy vízfejjé alakuljon. Első intézkedései közé tartozott a Lechner Lajos Tudásközpont átvétele a Belügyminisztériumtól, a párhuzamosságok kiszűrése a Forster munkájából és az említett projektek átvilágítása. A sajtótájékoztató után éppen az egyik késedelmes projekt helyszínére, Somogyvárra sietett, hogy aláírja a 1,5 milliárdos támogatottságú beruházás kivitelezői szerződését a Laki Zrt-vel.

Szó esett a műemlékvédelem új szemléletéről is, amely az 1964-es velencei charta meghaladásaként fontosnak tartja a rekonstrukciót ott, ahol az eredeti állapotról régészei dokumentáció vagy más, pontos adat áll rendelkezésre. Ezt a Forster projektjeiben is alkalmazni fogják, hangzott el az államtitkártól.”

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a kormányzat a műemléki rekonstrukciók és fejlesztések új irányának kidolgozását is várja a Forster Központtól, valamint azt, hogy határidőre, szakszerűen és precízen, mind jogilag, mind szakmailag kifogástalanul sikerüljön lezárni a folyamatban lévő fejlesztéseket. Emellett számítanak az intézmény szakmai segítségére és stratégiai partnerségére a kormány folyamatban lévő fejlesztéseinél.

A központ vezetését Sághi Attila augusztus 18-án vette át Cselovszki Zoltántól.

Az Inforádiónak nyilatkozva így fogalmazott:

"Úgy tapasztalom, inkább előnyt jelent az, hogy nem hivatalon belülről érkeztem. Az én munkamódszerem egy nagy gyár összeszerelő munkásáéhoz hasonlít, itt kitűnő alkatrészek vannak, én pedig jól tudok összeszerelni."

"A lényeg az, hogy ugyanarra az adatbázisra alapozunk, mint az elődeink, a Forster Központ egy száznegyven éves felhalmozott írott és rajzolt tudásra épít, amit akarunk, az teljesen más, mint eddig volt. A Forster Központ szeretne egy sokkal nyitottabb, egyre inkább ügyfélbarát és az örökségi értékeket jobban szolgáló, aktívabb módon működni."

Nagyobb lesz a költségvetési keret, de nem azért, mert - mint Sághi Attila elmondta: "a Forster Központ rendkívüli kormányzati támogatást kap, hanem mivel sok feladatot kapott, a kormányzatnak az az elképzelése, hogy a Forster Központ olyanfajta szakmai csúcsszerv lesz, ami az örökségi területen megkerülhetetlen, ezzel arányosan kapunk forrásokat."

"Az eszközök jelentősen változnak. Minden egyes feladattal kapcsolatban kitűzött cél, hogy forduljunk azok felé, akiknek az adójából gazdálkodunk. Egy integrált örökségvédelmet hozunk létre, azt szeretnénk, hogy ezeknek a tárgyaknak, eszközöknek, helyszíneknek minél nagyobb társadalmi hasznossága legyen."

"Sajnos a kiemelt feladatom az uniós műemlékvédelmi projektek felgyorsítása, azért sajnos, mert ezen a területen van a Forster Központnak lemaradása, el kell ismernünk, hogy jó pár feladat lemaradásban van. Áttekintettem a folyamatokat, azt kell, hogy mondjam, nem fogunk uniós pénzeket elveszíteni, de sajnos a határidőket számos helyen nem fogjuk tudni tartani. A jó hír, hogy egy régóta húzódó beruházásban – Somogyváron – aláírtuk a szerződést. Ez az aláírásommal ellátott első beruházás, amit el tudunk indítani, de ezt hamarosan továbbiak követik. Vannak olyan projektek, ahol a közreműködő szervekkel és az irányítóhatósággal jelenleg a támogatási szerződések módosítása zajlik."


Fotók: MTI, www.sz-epitok.hu honlapról referenciákból válogatás.

Forrás:
MTI
www.kultura.hu
www.inforadio.hu
www.mno.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások