Java | 2016.04.28
A Silt Lake Citynek, azaz iszapvárosnak is nevezett település az árvízvédelmen túl környezettudatos lakhatást kínál a folyam árterében. A moduláris úszó városban lévő mezőgazdasági területek, lakóépületek, energiagenerátorok együtt lebegnek a víz felszínén, kivédve az árapályt és az áradások veszélyeit.

Az Iszapváros fiatal építészei Margaux Leycuras, Marion Ottmann és Anne-Hina Mallette hazájukban ezzel a tervvel futottak be, amiért nemzeti díjazásban is részesültek.

A Nílus-völgy állandóan ki volt téve az ár-apály romboló szélsőségeinek, ami olykor mérhetetlen pusztítást okozott a környezetben. A helybeliek a híres Asszuáni-gát építésével próbáltak anno gátat vetni ennek. A beavatkozás ugyan sikerrel járt, de gyökeresen megváltozott a hely ökoszisztémája, ugyanis a gát mögött a víz és az iszap felduzzadt, melynek következtében a védvonal mindkét oldalán komoly talajeróziós folyamatok alakultak be.

A folyó mentén épített úszó iszapváros erre a problémára környezetbarát megoldást kínál. A terv szerint modulosan kialakított várost egy 200 méter mélységű tó felett, a Nasser tavon építenék fel. Az esős hónapokban a folyó ugyanúgy elárasztaná a földeket, mint régen, a vízszint egyenletes emelkedésével pedig az teljes város együtt megemelkedne. A víz és a tápanyagok eljutnának a termőföldekre, de ezt követően a gát lezárna, hogy fenntartsák a kellő vízszintet az áradás után is.

A hidromechanikus, környezetbarát megoldás kellő védelmet nyújt a szeszélyes, pusztító áradásokkal szembe, sőt létrehozza a biztonságos és egészséges emberi élet feltételeit a Nílus egykori árterületein.

Forrás: Inhabitat.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások