donkanyar | 2012.04.24
Menthetetlennek tűnik a szamosújvári volt huszárlaktanya, miután a jelenlegi tulajdonos a hagyományőrzők tiltakozása, illetve a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium ajánlása ellenére már a tetőzetet bontja, hogy bevásárlóközpontot építsen a Kolozs megyei városban. Megteheti, az épület nincs rajta a romániai műemlékvédelmi listán.

Már bontják az 1894-ben Szamosújváron épült huszárlaktanyát. A szamosújvári örmények azért építtették ide ezt az Erdélyben egyedülálló lovaskaszárnyát, mert a több száz huszár idehelyezése pezsdítő hatással volt a város gazdasági életére, mondja Koszta István hadtörténész, aki több erdélyi hagyományőrző egyesülettel közösen a héten levélben tiltakozott az épület lebontása ellen. Az az érdekünk, hogy a beruházó az épületet gondolja bele a városképbe – mondta a Duna Híradónak.

A műemlékvédelmi listán nem szereplő épület megmentésére már kevés az esély. A kommunizmus idején egy állami vállalat tulajdonában volt, ennek magánosítása, majd csődje után az ingatlan egy áruházlánc tulajdonába került.

2010 decemberében megkapta a láncolat, majd megszerezték a bontási engedélyt is. Ez már tűzoltópolitika, tehát nem látok esélyt – nyilatkozta Török Bálint, Szamosújvár alpolgármestere.

A romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium szakemberei azt javasolják a beruházónak, hogy az ingatlant, a számos európai példát követve, foglalja bele a beruházás tervébe, azaz költözzön be a már meglévő épületbe. Javaslatokon kívül azonban másra nem nagyon van lehetősége a hatóságoknak.

Nyilván, hogy gyorsított eljárással fel lehetne venni a műemléklistára, viszont a döntést a tulajdonos megtámadhatja a bíróságon. Ezért kellett volna erről az önkormányzatnak gondoskodnia – mondta Hegedüs Csilla, a romániai kulturális minisztérium tanácsosa.

Amennyiben a beruházó befejezi az építkezést, a húszezer lakosú Szamosújvárnak négy bevásárlóközpontja lesz.

forrás: Duna Televízió

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások