Bruno Decaris építészete francia építészet műemléki rekonstrukció

A megfagyott zene – vagy az Opus 5 zeneiskolája Louveries-ben

Tervező: Bruno Decaris, építész munkatársak: Agnès Pontremoli, Pierre Tisserand


Java | 2012. december 7.
     
A „bűnbánók rendjének” egykori kolostorában új zeneiskola kialakítása volt a feladat, vagyis 24 tanterem és egy hangversenyterem létrehozása az ódon falak között. Az új funkciók mai követelményrendszerének biztosítása fontosabbá vált a tervezők számára, mint maga az adott és megörökölt épületszövet.

A Párizstól 100 km-re északnyugatra található normandiai város, Louviers központjában áll az a tekintélyt sugárzó egykori kolostoregyüttes, amelyet 1646–1659 között építettek a ferences barátok. Eredetileg a nyugati szárnyban alakították ki a templomot, s a két kolostori szárny övezte központi épületet. Az ódon épületegyüttes folyamatos funkcióváltásokon és átalakításokon esett át, 1789-ben a templomot bírósággá, a szerzetesi épületeket börtönné alakították át. 1827-ben bontották le a templomot, a börtönt pedig 1934-ben zárták be, mert a régi déli szárny összedőléssel fenyegetett.

Erre a rekonstrukcióra fokozottan érvényes ez az elhíresült vers:

Reményik Sándor: Az építész fia

„Az építészet megfagyott zene.”
Apámban a muzsika megfagyott.
Nem lírizált. Arányok érdekelték,
S nyugodt vonalak, egyszerűk, nagyok.

A tervezési program célja modern, jól működő, vonzó és a város kulturális örökségét hangsúlyozó zeneiskola létesítése volt, továbbá a város szívében található gazdag régészeti örökség bemutatása.

Bővítés

A déli szárny hiányzó részeit helyettesítő bővítés a folyó és a város felől kiemelt hangsúlyt kapott. Itt található az iskola „szíve” és jelképe, a moder, üvegdoboz alakú, kiváló akusztikájú koncertterem. A krómszalagokkal tagolt egyszerű hasáb a környezet természeti szépségeit tükrözi vissza, de a bent tartózkodók is kitekinthetnek a csillagos ég felé. A koncertterem transzparenciája és könnyedsége líraian oldja a szigorúan formált, merev, monstrum középkori környezetet.

A ragasztott üvegtáblákból készült homlokzatot belső rétegű tükröző – titán, szilikonitrid, valamint króm és szilikonitrid anyagokból összeállított – bevonattal látták el. Az üvegburkolat kívülről elegánsan, nem látszó rögzítésekkel kapcsolódik az 1 cm vastag, 25 cm széles, rozsdamentes acél bordákhoz. A függőleges tartószerkezet felül 45x90 cm keresztmetszetű – belül a hangversenyterem légcsatornájaként működő – acélgerendához kötődik. Az új épülettömeg régi falmaradványokhoz csatlakozó határoló felületei 8 cm vastag, 180 cm széles, változó magasságú látszóbeton elemekből készültek. Rögzítésük az acél tartószerkezethez kötődik.

Az Opus 5 párizsi székhelyű építésziroda, munkái között egyaránt megtalálhatók kortárs épületek és fontos történelmi épületek rekonstrukciói is, amelyek az örökséget és a modernitást ötvözik.


• Kivitelező: Opus 5
• Tulajdonos: City of Louviers
• Hely: Louviers, 27, Franciaország
• Economist: Votruba
• BET Szerkezet: Batiserf
• BET folyadékok: Choulet
• Akusztikus Impedancia
• OPC: ISBA
• Szállítás dátuma: 2012
Költségvetés: 4 500 000 € HT
• Terület: 2000 m²

Forrás: www.actu-architecture.com

Fényképész: Bruno Decaris

A szerző legújabb cikkei:
5000 ember élelemzését látja el a svéd Plantagon vertikális farm + videó
Új fényben tündököl a Szent Jobb-kápolna a Bazilikában
Átadták a Fejér Megyei Kormányhivatal új székházát Dunaújvárosban
Új funkciókkal gazdagodik a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium
A jövő városnegyedét építi Torontóban a Google
"Vízszintes felhőkarcoló" Kínában: lenyűgöző mérnöki bravúr
Az Év Irodája 2018 verseny győztesei
Két hazai stadion is a 2018-as Év Stadionja versenyben + videó
Visszakerült méltó helyére a különleges mozaikfríz
Átlátszó templomfalak, állandóan változó fényjáték
Árapályerőmű sorozatgyártása indul
60 méter hosszú víz alatti üvegfalú alagút építéséről döntöttek a horvátok
Világszínvonalú versenyuszoda épül Zalaegerszegen



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 11 (6 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások