Thurman Zoltan | 2012.12.21
2012. november 14-én egy új koncepcióban megépült acélszerkezetű aréna megnyitójára figyelt a világ. Peking és London után egy új aréna ejtette csodálatba az egész világot és a szakmát is. A stockholmi Friends Aréna svédacélból készült.

1910 és 1912 között Torben Grut tervei alapján épült fel a stockholmi olimpiai stadion.
Kisebb-nagyobb javításokkal ma is ugyanúgy működik, sugározza az olimpia szellemét. A százéves évfordulóra nem lett új olimpia Stockholmban, de új aréna készült. Már az avatáson is kiderült, hogy az új aréna sok szempontból történelmet ír.
A futballtörténelemben az angolok – a 6:3 angol-magyar meccs után – megérték a 4:2-t is a nyitómeccsen. Az angolok vereségéhez az a játékos járult hozzá, aki nemcsak az első gólt lőtte az új arénában, hanem egymaga 4 góllal tömte tele az angol kaput – bizonyítva, hogy a szerencse amellé áll, aki tud. Zlatan Ibrahimovic.
Az aréna nevét (névadási jogát) a Swedbank vette meg és odaajándékozta a gyerekek iskolai megkínzása (mobbing) ellen fellépő “Friends” alapítványnak, így lett a neve Friends Aréna.
Az új aréna tervezői egyebek mellett magyarországi forrásanyagokat is figyelembe vettek, így meglátogatták a Papp László arénát is. A végleges terv elkészítését a stockholmi Berg irodára bízták. Ezt az irodát tervezés közben felvásárolta C.F. Möller. Hivatalosan két iroda szerepel, mint szerző: Krook&Tjäder és Berg/C.F. Möller.
Adam Wycichowski vezető építész kulcsszerepet játszott itt is, mint a stockholmi “Globen” esetében, a kezdeti gondolatoktól egészen a kivitelezés befejezéséig.
Az ötödikgenerációs új aréna építése a városkép és a környezet változtatásának követelményein alapult. Ezt illusztrálja a helyszínrajz is. Alapvető gondolata a közlekedés ellenőrzése, az esetleges futballhuligánok és egyéb bűnözői csoportok kiszűrésének megoldása. Az arénát helyi közlekedéssel lehet megközelíteni, 2014-től pedig a földalatti oldalágának is lesz megállója. Ugyanakkor a közvetlen szomszédságban 4000 személyautó és 300 autóbusz parkolására alakítottak ki helyet. Az aréna az E4 és E8 nagyforgalmi utak közelében fekszik.
Svédország legújabb arénája egyben a legflexibilisebb is, villámgyorsan lehet cserélni a padozatot, a pályákat és átalakítani magát a nézőteret is. Lehet füves (természetes) pálya, homokos vagy parkettes és ráadásul jégpályát is kialakíthatnak. Maga a játszótér 105x68 m. A sportrendezvényekre 51.060 nézőnek alakítottak ki ülőhelyet, koncert és színpadi előadások esetében 67.500 néző foglalhat helyet. Sőt, mozgófalakkal kisebb tereket is képezhetnek, ahol 10.000 vagy 15.000 nézőt tud befogadni.
Az öltözők, kiszolgáló helyiségek, bemelegítőpálya, SPA, egészségügyi részleg is, a játszótérrel egy magasságban vannak, így a sportolóknak és az előadóknak egyszerű és könnyű a közlekedés. Az épület körül teherszállításra kialakított út segíti a belső padlók és berendezések cseréjét.
A tervezők és kivitelezők szerint ez a világ első olyan arénája, aminek a teteje percek alatt nyitható-csukható. A két csúsztatható tetőlemez 3750 m2. A belső tér hőmérsékletét és nedvességtartalmát légkondicionálással oldották meg. A főbejárat 10 méterrel az út fölött van. Svéd mintára itt mindenki szívesen látott vendég, ha megfizeti a belépődíjat.
Történetesen, ha kiürítés szükséges, azt 8 és 13 perc közötti idő alatt lebonyolítható.
A szurkolók rendelkezésére jelentős felületet alakítottak ki. Az előcsarnok, ruhatár és szuvenír üzleteken kívül fontos szerephez jutott az élelmezési részleg is. Tömény alkoholt ugyan nem szolgálnak fel az arénában, de bármelyik rendezvény alkalmával 14 köbméter sört lehet meginni. 724 toalett, 392 piszoár és 519 kézmosó áll a vendégek rendelkezésére.
A mennyezet közepén 4 darab, egyenként 65Mp nagyságú, 64 tonnás képernyőt függesztettek. 647 LED-ernyő a megvilágítást szolgálja, speciális akusztikai berendezés segíti a megfigyelést. Az Arénát saját WiFi rendszerrel látták el, ez biztosítja a lehetőséget, hogy saját telefonjaik segítségével bárkit a világon azonnali részesévé tegyenek az ott zajló eseményeknek.
Az építkezéshez az első lapát földet 2009. december 7-én mozgatták meg. A tervek szerint 1,9 milliárd svéd koronába kellett volna kerülnie az építkezésnek, de ebből 2012. október 27-ig 2,8 milliárd koronát fizettek ki. (Ez nem tévedés!)
Az acélszerkezet tervezése a Sweco céget dicséri, a statikai számításokat Lars Cederfeldt vezette. Techn dr. Jan-Olof Sperle professzor szerint a könnyűacél csőszerkezetből racionálisan épített épület csökkentett ökológiai terhelést jelent.

„A könnyűacél csőrendszer tartószerkezet nincs még elterjedve. A Friends Aréna ragyogó példája annak, hogy a könnyűacél csőszerkezettel, hogyan lehet az épület súlyát csökkenteni. Az aréna tetőszerkezetének a 23%-a S420, S460, S690 és S900 könnyűacél csövekből készült, így a tető súlya 4.584 tonnáról 4.000 tonnára csökkent.

A lehajlást és a stabilitásvesztés ellen védelmet a keresztmetszet változtatásával oldották meg. A vastagság-, szélesség- és magasságváltoztatás a kisebb önsúlyhoz és a nagyobb szilárdsághoz vezetett.
„Sajnos az Eurocode 3 nem igazán tart lépést a könnyűacél csőrendszerek fejlődésével. Svédország szeretne változtatni ezen.” – nyilatkozta egy svéd szakértő.

A fényképeket nagy részét saját gyűjteményéből Adam Wycichowski arkitekt SAR/MSA bocsátotta rendelkezésre. A magyar szöveget dr. Kegyes Csaba mérnök lektorálta.
Ez is egy példája annak, hogy Svédországban nem hiába mondják: ”stadionok helyett arénát”.

Dr. Zoltán Thurman arkitekt SAR/MSA (építész)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások