House of Silene, A csend háza. Így nevezték el a Shiga városában felépült betonházat. Hasonló névválasztás ellenére nem sok közös vonás fedezhető fel a Pollack Mihály tervezte Budakeszi úti klasszicista nyaraló , a Csendilla és japán névrokona között. Utóbbi teljesen befelé fordul, nem kíván kommunikálni környezetével semmilyen módon. Földszintjén mindössze egy ablak található, annak helyzete is csak a lakásban elhelyezett szobanövény kedvét keresi. A változatos belmagasságú belső terek javarészt a tető felől kapják a megvilágítást, így az épületben szűrt és súrolt fények váltogatják egymást az egyes felületeken.
“A megrendelő olyan házra vágyott, melyben nem érzékelhető a környezet, a helyszín hatása. Ez a ház különböző képsorokon történő végighaladás élményt nyújtja, olyanokét, mint például egy kolostor fényeinek sora.” mondja Kouichi Kimura, a ház építésze, aki feltehetően nem volt vicces kedvében, amikor a terveken doldozott.
A betontömbből formázott építészeti megoldás szűkmarkúan bánik az ablakokkal, falak zárnak körbe minden irányból. Ennek ellenére a belső térbeli gazdagsága megkérdőjelezhetetlen, az elsősorban felülről érkező fények összekötik, mintegy egymásba fonják a puritán felületekbe öltöztetett belső kiterjedést. A fények művészi szinten átgondolt folyama visszafogott magatartásra ösztönöz, a látvány nemkívánatos változásokkal történő megzavarása a vizuális élmény felborításának esélyét hordozza magában. Kérdés, hogy ilyen kifinomult, ugyanakkor egy pszicho-thriller díszleteitől sem távol álló környezet képes-e megfelelő keretet biztosítani a mindennapi élet kényszerűen kaotikus pillanataiban, vagy éppen a kötetlen relaxálás óráiban, másképp megfogalmazva a betonvilla valójában műalkotás-e vagy használható élettér fogalmához áll-e közelebb?
Képek: Takumi Ota, Kei Nakajima
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére