pályázat

„Pécsi Rekesz” ötletpályázat

Hallgatói ötletpályázat a Pécsi Tudományegyetem hallgatói számára


iStvan | 2013.04.25
A pályázat kiírói olyan kreatív építészeti megoldásokat várnak, melyben a sörösrekeszek szolgálnak építőelemként! A sörösrekesz mérete 40x30x28,5 cm, anyaga műanyag. Az alkotás maximum 6x10 négyzetméter alapterületű és 5 méter magas lehet.

A sörösrekeszekből való építésre nincsenek kötött elképzeléseink. A pályázat célja olyan kültéri installáció létrehozása, amely Pécs köztereinek használatával kapcsolatos. Az alkotásnak Pécs Széchenyi terén kell létrejönnie, illetve lényeges, hogy funkcióval legyen megtöltve; a köztér általános funkciójára használható legyen. A megálmodott installációnak mind nappal, mind éjjel működőképesnek és látványosnak kell lennie. Az elemek rögzítése és méretezése is fontos szempont a pályamű elkészítésénél, mivel feltétel a megvalósíthatóság. Az elbírálásnál fontos szempont olyan installáció tervezése, mely könnyen összerakható és szétszerelhető. Az ötletpályázat célja, hogy a beérkezett pályaművek közül minimum 1 munka megvalósuljon a Pécsi Sörfőzde közreműködésével egy workshop keretében. A workshop során a nyertes pályázó köteles delegálni egy általa felállított hallgatói csapatot (kb. 10 fő), mely részt vesz a helyszíni építésben és bontásban.

Az ötletpályázat kiírója és lebonyolítója:

PTE - PMMIK HÖK
Pécsi Sörfőzde Zrt.


Mellékletek:
Részletes pályázati leírás

Pécs, belváros térkép

Forrás
Ugyan itt szerkeszthető ArchiCAD fájl található a letölthető dokumentumok között.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások