rendezvény Építész Tervezői Nap

Komfort, fénykomfort, transzparencia, napenergia


pestimonika | 2013.11.11
A belső terek komfortjellemzői nemcsak kényelmi szempontból fontosak, hanem az egészségünk és a munkabírásunk vonatkozásában is – derült ki a november elején megrendezett Építész Tervezői Nap előadásaiból.
A nyitó előadásban Csanády Pál, a Metszet főszerkesztője számolt be a Nemzetközi Aktívház Szövetség október 30-án Budapesten megtartott konferenciájáról. Ma már nem elég, ha egy légcsatorna az egyik pontból a másikba elszállítja a levegőt, hanem az energiatakarékosság, a higiénia, a zajszint és az esztétikum követelményeinek is eleget kell tenni – mondta el Bakó József, az Europan Hungary Kft. műszaki vezetője.

Hacsak lehet, használjuk ki a természetes szellőztetés lehetőségeit – hangsúlyozta Benkő Gábor okl. épületgépész mérnök az Essmann Hungária Kft. képviseletében, aki előadásában bemutatta a cég erre a célra használható felülvilágítóit, légutánpótló nyílószárnyait, lamellás levegő-utánpótlóit is. Babos Rezső címzetes egyetemi docens (Nyugat-Magyarországi Egyetem) a fa- és falszerkezetek gombamentesítését ismertette.

A szellőzésre még mindig nem fordítunk kellő gondot, pedig a leszigetelt épületek és az energetikai szempontok miatt ez elkerülhetetlen – emelte ki Csullag Tamás épületgépész mérnök (Aereco Légtechnika Kft.). A komfortot rontó, főleg penészesedéssel kapcsolatos bírósági követelések és ítélek tapasztalatairól dr. Jámbor Attila ügyvéd, egyetemi oktató (SZIE YMÉTK) beszélt.

Az LG termékek névleges energiahatékonysága 2010-13 között 30 százalékkal emelkedett, a fejlődés igen nagy ütemű ezen a területen – mondta el Tamás László, LG akadémiai oktató, aki előadásában a hűtés, fűtés, HMV készítés VRF hőszivattyúval történő lehetőségeit ismertette. Bódis László az Archishade Kft. képviseletében bemutatta a belgiumi Renson központot, ahol árnyékolással és természetes szellőzéssel, légkondicionáló nélkül érték el a komfortos hőmérsékletet.

Az üveg egy lehűlt, megdermedt folyadék, amely minden irányban azonos, izotróp fizikai jellemzőkkel rendelkezik – emelte ki Szittya Zsolt (Vetrotech Sant-Gobain képviselet). A kopolit üveg korszerű átfogalmazásban újra az építészek kedvelt anyagává vált, sokszor transzlucens hőszigeteléssel kombinálva. A komfort a környezettel való tudati megelégedettség – adta meg a definíciót dr. habil Majoros András egyetemi tanár, professor emeritus (BME Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék), aki előadásában a vizuális komfortról beszélt.

A komfort tényezői közé be kellene sorolni az elektroszmog kiküszöbölését és az antisztatikus felületeket is – hangsúlyozta Major Attila, aki bemutatta saját, Ajkarendeken természetes anyagokból felépült családi házát. Felföldi Imre, a Felföldi Kft. cégvezetője a Thermofloc befújható szigetelést ismertette, amely Európa első Natureplus tanúsított cellulóz hőszigetelő anyaga.

A környezetegészségtan egy új diszciplína – mondta el dr. Terebessy András, a SOTE Népegészségtani Intézetének egyetemi tanársegédje. A „sick building syndrome”, a beteg épület szindróma azt jelenti, hogy az épületben tartózkodók olyan változatos tüneteket tapasztalnak, amelyek mögött nincs egy azonosítható kórok és amelyek az épület elhagyása után azonnal enyhülnek. A „building related illness”, ahogy a nevéből is kiderül, már az épülettel összefüggő betegség, amelynek tünetei az épület elhagyása után hosszabban is fennállnak.

Ezeknek a problémáknak a megoldására – nemzetközi kutatások szerint is - egy jó eszköz, ha növényzetet telepítünk a belső terekbe – hívta fel a figyelmet Kovács Andrea a Green Fortune Hungary képviseletében. A biofiltráció segítségével kiszűrhetjük a beltéri toxikus anyagokat, nem beszélve a növényzet jó pszichés hatásáról.
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások