donkanyar | 2013.12.04
A kormány tervei szerint Budapest egykor népszerű családi parkja megújul, amihez elengedhetetlen, hogy állami vagyonkezelésbe kerüljön a Városliget - közölték. Az ellenzék szerint Budapestnek több zöldfelületre lenne szüksége, a múzeumi negyed azonban felépíthető lenne például a Nyugati pályaudvar melletti területen is.

A pártok között egyébként nem azon van a vita, hogy felújítsák-e a Városligetet, hanem azon, hogy az állami kezelésbe kerüljön-e vagy sem. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a beruházás előfeltétele, hogy a jelenleg osztatlan állami és önkormányzati tulajdonban lévő városligeti telekingatlan állami vagyonkezelésbe kerüljön, és így lehetővé váljon a Városliget megújításának és fejlesztésének hatékony előkészítése és megvalósítása – írták. A Városliget fejlesztéséről szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel az MSZP az előterjesztő Papcsák Ferenc zuglói polgármestert. A szocialisták a főpolgármester közbenjárást kérik, hogy akadályozza meg a liget egy részének beépítését, ellenkező esetben népszavazást kezdeményeznek.

De nézzük, mi változna a fejlesztés során: a kabinet júliusban döntött arról, hogy a múzeumi negyed létrehozásával összhangban annak környezetét, a Városligetet is felújítja a következő fejlesztési ciklusban. Akkoriban lehetett olvasni, hogy a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány egyetért azzal, hogy a Múzeum Negyed létrehozásával egyidejűleg, a 2014-2020 közötti időszakban megvalósuljon a Városliget egészének megújítása, családi kulturális-szabadidős élményparkká alakítása és az ehhez szükséges fejlesztések, azaz a Liget Budapest projekt végrehajtása. A városligeti beruházások között a kormányhatározat megemlíti a Fővárosi Nagycirkusz új épületének felhúzását, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum részleges rekonstrukcióját és bővítését, valamint a Magyar Tájak Konyhája - Gasztronómia Falu kialakítását. A tervek szerint létrejön egy kulturális-szabadidős élménypark, valamint a tájképi kertjelleget és az ide látogatók kiszolgálásának javítását beruházások valósulnak meg, ide értve a Művészetek terének kialakítását és Nebbien Henrik eredeti tervei alapján a Liget-kapu oszlopcsarnokának korhű megépítését.

MTI

Újabb cikünk a témában

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások