sebesp | 2013.12.08
Otthon édes otthon…, de vajon elsősorban magunk, vagy inkább életünk értelme – ez esetben a motorkerékpárok – számára?

Aki egyszer eljut odáig, hogy megterveztetheti, megépíttetheti álmai otthonát olykor nehéz helyzetbe kerülhet. Döntenie kell, hogy a jól bevált megoldások közül válogat, vagy félre teszi az otthonról alkotott konvencionális elképzeléseket és inkább a leendő lakhelyében is a számára fontos dolgokat helyezi középpontba.

Egy öttagú japán család kétségtelenül az utóbbi mellett döntött, amikor a Suppose Design Studio építészeit felkérve egy leginkább szerelőműhely puritánságát tükröző családi házat épített. Látszó betonfelületek és fehérre mázolt acélszerkezet adja a csak a legszükségesebb válaszfalakat tartalmazó belső tér karakterét, melyet egy meglehetősen puritán áttetsző polikarbonát köntösbe csomagoltak. Bár ezen a felületen, mint homlokzati falon átlátni nem lehet, de a fényt átereszti, sőt egyenletesen szórja szét az épület belsejében, így teljesíti az ipari csarnokonál elvárt egyenletesen szórt, káprázásmentes megvilágítást. Este pedig a fény fordított áramlásának köszönhetően egy világító plasztik dobozzá válik a család lakhelye.

A háromszintes épület földszintjét a motorok érdemelték ki, középen kis TMK-műhellyel. Rajtuk kívül itt csak a biciklik kaptak helyet az előszobában a lépcső alatt. Az első emeleten éli a család napi félig publikus életét, egyedül a fürdőszoba került falak mögé, tehát intim zónába. Ezen a szinten a terek ipari jellegét fa hajópadló hivatott oldani. Legfelül három hálótér található a transzlucens falakkal határolt térben, a két nagyobbikon a szülők illetve két gyerek, a harmadik, ablak nélküli, belső terű helyiség a harmadik gyerek birodalma. A belsőépítészet a második emeleten merészkedett a legmesszebbre, azzal, hogy a látszó acélgerendák látványát alsó síkjukba helyezett álmennyezettel tompította. A puritán végeredmény fontos eleme a felesleges bútordarabok mellőzése, bár azt nehéz elképzelni, hogy hogyan tartják majd a dizájn kiállításra illő belsőépítészeti színvonalat, ha az öttagú családnak egyszer a képeken fellelhető ötnél több ruhadarabra lenne egyszer szüksége.

Képek: Takumi Ota és Toshiyuki Yano
A Suppose Design másik munkájáról itt olvashat: http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/959

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások